Namíbia
A német kormány elismerte: népirtást követtek el Délnyugat-Afrikában
A német kormány elismeri, hogy német csapatok népirtást követtek el a 20. század elején az egykori délnyugat-afrikai gyarmaton, a jelenlegi Namíbia területén.
2015.07.10 22:05MTIMartin Schäfer a kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva beszámolt azokról a tárgyalásokról, amelyeket Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter kezdeményezésére nagyjából egy éve folytatnak a namíbiai kormánnyal az 1904 és 1908 között az úgynevezett Német Délnyugat-Afrika területén történt vérengzések ügyében. Elmondta, hogy a német diplomácia számára az egyeztetések alapja az a parlamenti határozati javaslat, amelyet 2012-ben Frank-Walter Steinmeier pártja, az akkor ellenzékben levő szociáldemokraták (SPD) terjesztettek elő. Az akkori konzervatív-liberális kormánytöbbség által leszavazott javaslatban az állt, hogy a herero, a nama és más helyi törzsek elleni vérengzések háborús bűncselekménynek, közelebbről népirtásnak minősülnek.
A tárgyalások célja, hogy Németország és Namíbia közös álláspontra jusson a történtek megítéléséről és azok jelenleg is hatást kifejtő következményeinek felszámolásáról közös projektek révén. A tervek szerint a berlini és a windhoeki kormány minderről közös nyilatkozatot ad majd ki - mondta a szóvivő.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a népirtásra vonatkozó megállapítás csak az SPD-s vezetésű külügyminisztérium által képviselt nézetnek tekinthető, vagy pedig az Angela Merkel vezette konzervatívok - a CDU/CSU pártszövetség - és a szociáldemokraták nagykoalíciós kormányának hivatalos álláspontjának, Martin Schäfer azt mondta, hogy a német kormány megítélése szerint a német csapatok népirtást követtek el a jelenlegi Namíbia területén a huszadik század elején.
A berlini vezetés részéről eddig ez a leginkább egyértelmű állásfoglalás a több tízezer ember halálával végződött vérengzések ügyében. Az azonban egyelőre nem ismert, hogy mi áll majd a közös nyilatkozatban, és milyen kötelezettségek vagy kötelezettségvállalások fakadhatnak a népirtás elismeréséből.
A napokban a törvényhozás alsóháza (Bundestag) elnöke, a CDU-s Norbert Lammert is népirtásnak nevezte a jelenlegi Namíbia területét gyarmatosító németeknek a helyi lakosság ellen elkövetett tömeggyilkosságait. Lammert a Die Zeit című hetilapban közölt írásában úgy fogalmazott, hogy a herero lázadás leverése "a nemzetközi jog ma érvényes elvei alapján népirtásnak minősül".
Az 1904 és 1908 közötti felkelések elfojtását a nagyjából 100 ezer fős herero törzsből alig 10 ezren élték túl, és a Német Császárság csapatai csaknem teljesen kiirtották a nama törzset és több más kisebb népcsoportot is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


