Illegális bevándorlás
Kevesebbe kerül a szíriai helyzet rendezése, mint a menekültek befogadása
A megoldás kölcsönös kompromisszumok után, feltételezhetően Bassár el-Aszad elnök eltávolításával születik majd meg.
2016.01.31 11:40MTIA szíriai helyzet rendezése, majd az azt követő újjáépítés is kevesebb költséggel járna Európának annál, mint amennyit a kontinens jelenleg költ a menekültek befogadására - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Hangsúlyozta, hogy jelenleg az Egyesült Államok és Oroszország is a konfliktus megoldására törekszik, így a megoldás kölcsönös kompromisszumok után, feltételezhetően Bassár el-Aszad elnök eltávolításával születik majd meg.
Gyarmati István szerint az európai országoknak addig fontos lenne, hogy egységesítsék menekültpolitikájukat. Ezt a folyamatot segítheti, hogy a napokban több ország is a szigorítás irányába mozdult el, korlátozásokat, visszatoloncolásokat helyezett kilátásba. A törökországi, jordániai és libanoni menekülttáborok fejlesztése mellett ez a migrációs nyomás komoly csökkentését eredményezheti.
A biztonságpolitikai szakértő megjegyezte: Görögország ugyanakkor még mindig nem jeleskedik abban, hogy segítsen gátat szabni a bevándorlók beáramlásának, és ez akár egy "nagy menekülttáborrá alakíthatja" az országot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


