Balkán
Mindennapos tüntetésekkel fenyegetőzik a koszovói ellenzék
Ultimátumot adott Isa Mustafa kormányfőnek a koszovói ellenzék, amely szerint amennyiben a miniszterelnök február 17-ig nem mond le, mindennapos tüntetéseket szerveznek majd a kormányhivatal elé.
2016.01.28 14:41MTIA február 17-i határidőnek jelképes jelentősége van, a nyugat-balkáni ország akkor ünnepli függetlensége kikiáltásának nyolcadik évfordulóját. A lemondás mellett az ellenzéki politikusok előre hozott választások kiírását követelik.
A koszovói ellenzéki pártok szeptember óta tojásdobálással, fütyüléssel és könnygázzal akadályozzák a parlament munkáját azt követelve, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását a Szerbiával augusztusban Brüsszelben kötött megállapodásról. Jóllehet a kisebbségi szerb önkormányzatok közösségének létrehozásáról szóló egyezményt nem hozták nyilvánosságra, a tiltakozók szerint túl sok jogot biztosít a koszovói szerbeknek. Az ellenzék bejelentette, hogy mindaddig akadályozza a munkát, amíg követelése nem teljesül. Ez a legsúlyosabb belpolitikai válság azóta, hogy Koszovó 2008-ban függetlenné vált Szerbiától. Az 1999-es szerb-koszovói konfliktus, illetve a függetlenség kikiáltása óta soha nem vonult annyi ember az utcára Pristinában, mint a november 28-i és január 9-i kormányellenes tüntetéseken.
A tiltakozásnak az adhatott újabb lendületet, hogy a koszovói és a szerb kormányfő szerdán folytatta a korábban megkezdett tárgyalásokat Brüsszelben, a normalizációs folyamatot pedig az ellenzék nem nézi jó szemmel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06