Illegális bevándorlás
Az új lengyel kormány befogadja az előző kabinet által vállalt menekülteket
A kormány megindította a görögországi és olaszországi menekülttáborokban tartózkodó migránsok befogadására irányuló eljárást.
2016.01.05 11:49MTI
A novemberben hivatalba lépett új lengyel kormány eleget tesz az előző kabinet által vállalt kötelezettségnek, és megkezdi a közel-keleti menekültek befogadását - jelentette az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió.
Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter az RMF FM hétfő esti értesülését a lengyel közszolgálati televízió esti híradójában megerősítette, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna.
Az előző lengyel kormány képviselője az uniós belügyminiszterek szeptember végi ülésén megszavazta a kötelező kvótarendszert, amely 120 ezer menekült szétosztását irányozta elő az uniós tagországok között. A hivatalos lengyel beszámolók akkor mintegy 4 és fél ezer menekült átvállalásáról szóltak, a korábban önkéntes alapon vállalt mintegy 2 ezer emberen túl. A szeptemberi vállalás újabb értesülések szerint 5082 migráns befogadására vonatkozik.
Az RMF FM az Európai Bizottsághoz közel álló, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt közölte, hogy a kormány megindította a görögországi és olaszországi menekülttáborokban tartózkodó migránsok befogadására irányuló eljárást.
A rádióadó szerint az uniós szervek jóváhagyták a jelenlegi kormány által az utólagos egyeztetés folyamán szabott feltételeket. Így a lengyel hatóságok előre megismerik és ellenőrzik a befogadandó menekültek személyazonosságát, és csak a Lengyelországban valóban letelepedni szándékozó, kényszerhelyzetben lévő migránsokat - például kisgyermekes özvegyeket - vállalják át. Az érkezők lehetőleg "kulturálisan közel álló" országokból fognak érkezni, az elsők között Lengyelország libanoni keresztényeket fogad be.
A szeptemberi kvóta keretében befogadandó menekültek a következő két év folyamán, legfeljebb 150-es csoportokban érkeznek Lengyelországba.
A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt vezető politikusai az utóbbi hetekben azt az álláspontot képviselték, hogy az új kormány be fogja tartani a Polgári Platform (PO) vezette korábbi kormány által vállalt kötelezettséget, de a menedékkérők kérvényeinek elbírálásakor a biztonsági tényező lesz az elsődleges szempont. Beata Szydlo kormányfő azonban november végén - a párizsi merényleteket követően - kijelentette: "Lengyelország nem áll készen arra, hogy hétezer menekültet befogadjon".
Mariusz Blaszczak belügyminiszter november közepén közvetve utalt a szeptemberi kvótadöntés esetleges jogi megtámadásának lehetőségére is, amikor kijelentette: Varsó figyelemmel kíséri a szlovák kormánynak az európai bírósághoz benyújtott panaszát. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az előző kormány döntése ez ügyben alapvetően más jogi helyzetbe hozta Lengyelországot, mint Szlovákiát.
Kapcsolódó írások:
- Közel 30 halott és közlekedési káosz Lengyelországban a hó miatt
- Az Európai Bizottság vizsgálni fogja a jogállamiság lengyelországi helyzetét
- Megszüntették az euró bevezetéséért felelős lengyel kormánybiztosi posztot
- Lemondtak a lengyel közszolgálati televízió vezetői
- Lengyelország biometrikus menedékkérő-igazolványokat állít ki
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06