Illegális bevándorlás
Lengyelország biometrikus menedékkérő-igazolványokat állít ki
A lengyel menekültügyi hivatal 472 ilyen kártyát adott ki november 13. és december 10. között.
2015.12.30 05:30MTITöbb mint 15 ezer, biometrikus adatok rögzítését is lehetővé tévő menedékkérő-igazolványt gyártott a lengyel értékpapír-nyomda egy november eleji belügyminisztériumi határozat alapján, ebből közel ötszázat ki is állítottak a menedékkérők nevére - számolt be róla hétfőn az RMF FM lengyel rádió.
A lengyel belügyminisztérium sajtóirodája a rádiónak megerősítette: a kártya formájú, az ujjlenyomat, illetve más biometrikus adatok rögzítésére alkalmas chippel ellátott ideiglenes igazolványt azoknak a személyeknek adják ki, akik nemzetközi védelemért folyamodnak Lengyelországban. A fényképpel, aláírással is ellátott igazolvány a menedékjogi kérelem felülbírásáig érvényes.
A lengyel menekültügyi hivatal 472 ilyen kártyát adott ki november 13. és december 10. között.
A lengyel idegenrendészeti hatóságok eddig is állítottak ki menedékkérő-igazolványokat, ezek azonban papíralapúak voltak. A lengyel értékpapír-nyomda szóvivője, Pawel Prus szerint a többoldalnyi nyomtatványtól eltérően az új igazolványt rendkívül nehezen lehetne hamisítani.
A rádiócsatorna rámutatott: az európai migrációs válsággal küszködő német kormány december elején fogadott el egy törvénytervezetet, melynek alapján szintén külön igazolványokat adnak majd ki a menedékkérőknek. Németország a papíralapú, de a menekültügyben érintett hatóságok adatbázisait összekapcsoló igazolvány bevezetésével első lett volna az európai uniós országok közül.
Lengyelország az utóbbi hónapokban 6,5 ezer menekült befogadására kötelezte el magát, ezeket a többi európai országoktól vállalná át. Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter közölte, a migránsok befogadásakor nemzetbiztonsági szempontokat tartanak majd szem előtt, "nagyon sűrű szűrőt" alkalmazva.
Emellett növekszik a közvetlenül Lengyelországban benyújtott menedékjogi kérelmek száma. A PAP szombati jelentése szerint idén mintegy 11 ezren kértek lengyelországi menekültstátust, ez 3 ezerrel több mint 2014-ben. A legtöbb menedékkérő továbbra is orosz, illetve ukrán állampolgár. Januártól december közepéig 346 - többségében szíriaiak által benyújtott - kérelmet bíráltak el kedvezően.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


