Illegális bevándorlás
Németországnak jövőre legalább 17 milliárd euróba kerül a menekültválság
A legtöbb pénzt - 4 milliárd eurót - a legnépesebb tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália irányozta elő, a második Bajorország 3,31 milliárddal, a harmadik Baden-Württemberg 2,25 milliárddal.
2015.12.29 18:06MTINémetországban jövőre legalább 17 milliárd euró közpénzt fordítanak a menedékkérők ellátására a feladatért felelős tartományi kormányok a Die Welt című lap keddi összeállítása szerint.
A költségek ennél jóval nagyobbak is lehetnek, mert a tartományok pénzügyi tervei a szövetségi kormány legutóbbi hivatalos előrejelzésén alapulnak, de a prognózisban szereplő 800 ezer helyett több mint egymillió menedékkérő érkezett az idén, a kiadások egy részét pedig nem tartományi forrásokból fedezik, hanem a központi büdzséből.
Az is növeli a bizonytalanságot, hogy nem tudni, miként alakul a menekülthullám jövőre. Ezért előfordulhat, hogy év közben pótköltségvetést kell készíteni - közölte a Die Welttel a Hessen tartományi pénzügyminisztérium.
A lap mind a 16 tartomány pénzügyminisztériumától kért adatokat a menekültügy tervezett finanszírozásáról. A menedékkérőket a közös ügyekből adódó költségek és egyéb terhek, feladatok megosztását szabályozó - a tartományok lakossága és gazdasági teljesítőképessége alapján meghatározott - úgynevezett königsteini képlet szerint osztják el, és a költségkalkulációk is ennek megfelelően alakulnak.
A legtöbb pénzt - 4 milliárd eurót - a legnépesebb tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália irányozta elő, a második Bajorország 3,31 milliárddal, a harmadik Baden-Württemberg 2,25 milliárddal. A legkisebb tartományok is jelentős kiadással számolnak, Saar-vidéken 100 millió eurót, Mecklenburg-Elő-Pomerániában 170 millió eurót különítettek el a menedékkérők ellátására.
A szövetségi kormány egy havi 670 eurós fejkvóta révén támogatja a tartományokat, ezt a menedékjogi kérelem elbírálásáig fizetik. A terhek nagy részét azonban így is a tartományoknak kell kigazdálkodniuk, és egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy a kiadások nem csökkennek, ez pedig veszélybe sodorhatja az úgynevezett adósságfékszabály betartását.
Az előírás szerint a tartományoknak 2020-ra egyensúlyba kell hozniuk a költségvetésüket, hitelfelvétel nélkül kell fedezniük kiadásaikat, ami a menekülthullámból adódó folyamatok beláthatatlansága miatt nem lesz egykönnyen megvalósítható. Így a tartományok részéről már tapasztalhatóak "óvatos próbálkozások", hogy a menekültüggyel összefüggő költségeket legalább átmenetileg a költségvetésen kívül számolhassák el, vagy tolják későbbre az adósságfékszabály bevezetését - írta a Die Welt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


