Harcok
Tömegével menekülnek a lakosok egy törökországi nagyvárosból
Súlyosan megrongálódtak az épületek, napok óta nincs víz, villany, és élelmiszer is csak alig a törökországi Diyarbakir egyik kerületében, ahonnan több mint tízezer lakos menekült el a török és a kurd erők közti harcok miatt.
2015.12.14 14:59MTI
Ezrek menekültek el a délkelet-törökországi Diyarbakir városból a biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei között zajló összecsapások elől.
Több mint 10 ezer lakos hagyta el a kurd nagyváros, Szur kerületét - mondta az Emberi Jogi Egyesület (IHD) szóvivője. A több mint egy hete elrendelt kijárási tilalom még mindig érvényben van, és a harcok azóta is folytatódtak.A török média is menekülők ezreiről beszél. A környékbeli házak a képek tanúsága szerint súlyosan megrongálódtak. Egy helybeli telefonon nyilatkozva elmondta, hogy a kerületben napok óta nincs víz és villany, élelmiszer is csak alig.
A kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) tiltakozó felvonulást jelentett be hétfőre a kijárási tilalom miatt.
A PKK és a török kormány között július óta nő a feszültség, amely elsősorban Délkelet-Törökországban torkollik fegyveres összecsapásokba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06