Illegális bevándorlás

Kevesen érkeztek Ausztriába az elmúlt pár napban

December elseje óta összesen 8700-an, míg november első heteiben naponta átlagosan hatezernél is többen lépték át az osztrák határt.

2015.12.04 19:12MTI

Az osztrák rendőrség pénteki közlése szerint a stájerországi Spieldfeldnél és Bad Radkersburgnál alig voltak menekültek, és akik jönnek, azok már jellemzően Karintia felől lépik át a határt. Pénteken összesen 1300 ember érkezésére számítanak, őket Németország irányába viszik tovább. A belügyminisztérium szóvivője szerint a jövő héten megkezdhetik a kerítés építését a stájerországi Spielfeldnél, azonban ez attól függ majd, hogy az ehhez szükséges építőelemeket időben leszállítják-e.

Salzburg város átmeneti befogadóhelyeire is alig érkeznek menekültek napok óta. Van olyan szükségszállás, ahova az utóbbi három napban senki nem jött. Ott olyan menedékstátuszra várakozókat is elszállásolnak, akiknek máshol nem jutott már hely. Az utóbbi hónapokban volt, hogy háromezer embert is éjszakázott Salzburgban.

A freilassingi határátkelőnél naponta ezren mennek át Németországba még ezekben a napokban is.

A Bécs közelében fekvő schwechati reptér egyik hangárjánál jövő héten nyitnak meg egy konténerfalut. Ott 400 menekültet fogadnak be, és őket a Vöröskereszt látja majd el. Az alsó-ausztriai tartomány és Bécs városa által létrehozott konténerfaluban szociális és szabadidős helyiségekkel, és emeletes ágyakkal berendezett szobákkal várják a menekülteket, akik már helyben némettanfolyamra is járhatnak.

A burgenlandi Bruckneudorfban pénteken megtartották a negyedik tüntetést a településre tervezett 450 ember befogadására alkalmas konténerfalu ellen.

A menekülthullám csökkenésének oka feltehetőleg a hideg idő, valamint a balkáni országok intézkedései.

Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter pénteken Brüsszelben a migránsáradat további csökkenését szorgalmazta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.