Illegális bevándorlás
Folyamatosan balhéznak a migránsok Németországban
Ismét több erőszakos incidensről tájékoztattak a hatóságok a menekültválsággal kapcsolatban.
2015.12.02 12:24MTIA Szászország tartományi Plauenben kedden tíz német fiatal rátámadt két szomáliai menedékkérőre. Sértegették és bántalmazták őket, egyiküktől elraboltak 200 eurót, majd elmenekültek. Az áldozatok feljelentést tettek - közölte szerda reggel a zwickaui rendőrkapitányság.
A kapitányság székhelyén is történt incidens; egy menedékkérők elhelyezésére átalakított, még üresen álló egykori zwickaui barkácsáruház parkolójában kedd reggel a biztonsági őrök egy gyanús tárgyat fedeztek fel. Az utcát lezárták, a tárgyat a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) szakértői vizsgálták meg. Megállapították, hogy egy csőbombautánzatról van szó. Az üggyel összefüggésben három embert előállítottak, a közrend veszélyeztetésével és bűncselekmény elkövetésével való fenyegetéssel gyanúsítják őket.
A Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi Eggesinben négy, feltehetően német fiatalember két afgán menedékkérőre rontott rá. A neubrandenburgi rendőrkapitányság szerdai közleménye szerint a támadók a földre teperték és megrugdosták áldozataikat, akiket könnyebb fejsérülésekkel kórházba kellett szállítani. A támadók elmenekültek.
A Baden-Württemberg tartományi Konstanzban egy befogadóállomáson keddre virradó éjjel és nap közben több tömegverekedés történt. Afgán és albán férfiak estek egymásnak, egyebek között kézi tűzoltó készülékekkel. A rendőrség 24 óra alatt háromszor vonult ki nagy erőkkel a helyszínre, az összetűzésben többen megsérültek, és több embert őrizetbe vettek - írta online kiadásában a Südkurier című regionális lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


