"Nem adjuk fel soha!"
Idegengyűlölő propaganda miatt vádat emeltek Romániában a Kárpátia énekese ellen
Petrás János László mind az előadott dalok szövegével, mind pedig a közönséggel folytatott párbeszéd által felingerelte a hallgatóságot.
2015.12.03 23:37MTIIdegengyűlölő propaganda miatt vádat emeltek Romániában a magyarországi Kárpátia együttes énekese, Petrás János László ellen - közölte szerdán a honlapján a romániai legfőbb ügyészség.
A közlemény szerint az "ultranacionalista és románellenes repertoárjáról ismert" Kárpátia rockegyüttes 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén Petrás János László mind az előadott dalok szövegével, mind pedig a közönséggel folytatott párbeszéd által felingerelte a hallgatóságot, "hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított".
A közlemény szerint a koncerten elhangzott dalok által a vádlott harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzésére a Krím-félszigeten érvényesített orosz modell alapján. Ugyanakkor fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerződés előírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak minősítette a románokat.
A közlemény szerint a Kárpátia énekese a fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek és szimbólumok tilalmáról, valamint a béke és emberiesség elleni bűntettek elkövetői kultuszának a tilalmáról szóló 2002-es sürgősségi kormányrendelet előírásait sértette meg.
Ugyanaz a közlemény számolt be arról is hogy vádat emeltek Cs. B. csíkszeredai férfi ellen is, aki 2014 júniusában Nagy-Magyarország térképét ábrázoló feliratos pólókat árult. Az ügyészség álláspontja szerint a pólók feliratai (mint például: "Jobbik magyarországért mozgalom", "A magyar föld nem eladó!", "Igazságot Magyarországnak!", "Nem adjuk fel soha!", "Adjátok vissza a helyeimet!") a térképpel együtt idegengyűlöletre, Románia határainak az átrajzolására uszít, és sérti a román alkotmány első cikkelyét, mely szerint Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.
Mindkét per a csíkszeredai bíróságon kezdődik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:39 Három tonna szemetet hoztak fel horvát búvárok egy nap alatt a tengerfenékről
- 10:42 Szakszervezetek és civilek tiltakoztak a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen
- 8:47 A közéleti átláthatóságról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen tüntettek a Kossuth téren
- 8:42 Folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb idő
- 7:46 Magyar Péter: Orbán Viktor hagyjon fel a gyűlöletkeltéssel és álljon ő is a béke mellé!
- 6:36 Orbán Viktor: ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély
- 0:50 George Simion a választás egyértelmű győztesének nyilvánította magát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06