Putyin
Oroszország nem akar fegyverkezési versenybe bocsátkozni
Oroszország nem készül fegyverkezési versenybe bocsátkozni, hadiiparának azonban be kell hoznia azt, amit elmulasztott a Szovjetunió összeomlását követő évtizedekben.
2015.11.11 17:04MTI"Nem készülünk valamiféle fegyverkezési versenybe bocsátkozni. Még kevésbé valakit utolérni vagy megelőzni. Egyszerűen csak be kell hoznunk, amit elmulasztottunk az 1990-es és a 2000-es években, amikor a fegyveres erők, de maguk a hadiipari komplexum vállalatai is huzamosan alulfinanszírozottak voltak" - mondta Vlagyimir Putyin.
A TASZSZ állami hírügynökség Szocsiból keltezett jelentése szerint az orosz államfő a hadiipar vezetőivel tartott tanácskozáson azt mondta, hogy napirendjükön az állami védelmi megrendelések hatékonyabb végrehajtásához szükséges intézkedések szerepelnek.
Három napon belül immár a harmadik hasonló tematikájú értekezletet tartják Vlagyimir Putyin részvételével, ami az AP amerikai hírügynökség szerint jól tükrözi, hogy az orosz vezető milyen komoly figyelmet szentel a hadsereg korszerűsítésének a Nyugattal elmélyült feszültségek és az ukrajnai válság közepette.
Putyin egy nappal korábban arról beszélt, hogy Oroszország olyan csapásmérő fegyverek kifejlesztésén és rendszerbe állításán dolgozik, amelyek képesek áthatolni bármilyen rakétavédelmi pajzson, és ismét szemére vetette Washingtonnak, hogy globális rakétavédelmi rendszerének kiépítésével az orosz nukleáris erők semlegesítésére törekszik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06