Csodafegyver?
Oroszország kivédhetetlen rakétákat állítana hadrendbe
Oroszország olyan csapásmérő fegyverek kifejlesztésén dolgozik, amelyek képesek áthatolni bármilyen rakétavédelmi pajzson.
2015.11.10 21:45MTI
Vlagyimir Putyin orosz elnök miután ezt bejelentette, ismét a szemére vetette Washingtonnak, hogy az orosz nukleáris erők semlegesítésére törekszik globális rakétavédelmi rendszerének kiépítésével.
"Dolgozni fogunk egy saját rakétaelhárító rendszeren is, de mindenekelőtt - ahogy arról már nemegyszer beszéltünk - hozzálátunk olyan csapásmérő rendszerek létrehozásához, amelyek képesek lesznek leküzdeni bármilyen rakétavédelmi rendszert" - hangoztatta Putyin egy, az orosz fegyveres erők fejlesztésével foglalkozó tanácskozás nyitó beszédében.
A TASZSZ állami hírügynökség Szocsiból keltezett jelentése szerint az államfő megállapította, hogy az orosz fegyveripar vállalatai az elmúlt három évben kidolgozták és sikerrel próbálták ki azokat a sokat ígérő fegyverrendszereket, amelyek - mint fogalmazott - egy többlépcsős rakétavédelmi rendszer körülményei között is képesek végrehajtani harci feladatokat. "Ilyen rendszerek már ebben az évben is kerültek a csapatokhoz" - állította az orosz vezető.
Hozzátette, hogy a mostani tanácskozáson ezek rendszerbe állításáról és további tökéletesítéséről lesz szó. Szavai szerint a következő évtizedekben ezek a fegyverek fogják meghatározni az orosz hadsereg arculatát.
Mint kifejtette, az Egyesült Államok és szövetségeseik folytatják globális rakétavédelmi rendszerük kiépítését, amivel a valódi céljuk az, hogy semlegesítsék minden más atomhatalom, mindenekelőtt Oroszország hadászati nukleáris erejét és ezzel "döntő katonai fölényre" tegyenek szert. "Az iráni és az észak-koreai nukleáris fenyegetésre való hivatkozások csak valódi szándékaik leplezésére szolgálnak" - jelentette ki.
Putyin megjegyezte: Oroszországot számos alkalommal biztosították arról, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer európai szegmensére az iráni ballisztikus rakéták jelentette fenyegetés miatt van szükség. "Mi azonban tudjuk, hogy az iráni nukleáris törekvésekkel kapcsolatos helyzet rendeződött, az erre vonatkozó megállapodásokat aláírták, sőt azokat már az érintett parlamentek is jóváhagyták. A rakétavédelmi rendszerekkel kapcsolatos munka ennek ellenére folytatódik" - hangsúlyozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06