Szívroham érte
Holtan találták Putyin egyik szövetségesét
Holtan találták washingtoni szállodai szobájában Mihail Leszin orosz médiamágnást, volt tájékoztatási minisztert, Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik szövetségesét.
2015.11.07 08:41MTISzívroham érte családtagjai közlése szerint.
Az amerikai rendőrség nem talált arra utaló nyomot, hogy Leszin halálát idegenkezűség okozta volna, mégis az orosz hatóságokkal közös vizsgálatot indítottak a körülmények tisztázására.
Leszin 1999 és 2004 között volt tájékoztatási miniszter, és az orosz ellenzék azzal vádolta ennek idején, hogy cenzúrázza, illetve megpróbálja elnémítani a kormánytól független médiát. Ezután Putyin tanácsadója lett a Russia Today nevű állami médiacsoport megalapításában, 2013-ban pedig a Gazprom gázipari állami óriáscég médiavállalkozásának a vezetője lett, de a következő évben lemondott erről.
Roger Wicker republikánus párti mississippi szenátor 2014 júliusában követelte: indítsanak szövetségi nyomozást annak kiderítésére, hogy Leszin nem mosott-e pénzt tisztára az Egyesült Államokban, illetve, hogy nem áll-e kapcsolatban olyan emberekkel, akiket amerikai szankciók sújtanak. Leszin több millió értékű vagyonra tett szert Európában, valamint több mint 28 millió dollár értékben vett lakásokat Los Angelesben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


