"Élni akarunk, elég volt!"
Több mint húszezren vonultak utcára Madridban a nőkkel szembeni férfierőszak miatt
Több mint húszezren vonultak utcára Madridban szombaton, hogy tiltakozzanak a nőkkel szembeni férfierőszak ellen, aminek ebben az évben már 84 halálos áldozata volt Spanyolországban.
2015.11.08 11:03MTI"Élni akarunk, elég volt!", "Ha egyet bántanak, mindannyiunkat bántják!", "Nem akarunk még egy halálos áldozatot!", "Ne legyen több gyilkosság!" - csak néhány mondat azok közül, amelyek a transzparenseken és a magasba tartott táblákon szerepeltek, és amelyeket a tömeg a spanyol fővárosban megtett több kilométeres útján folyamatosan skandált.
A demonstráció a spanyol egészségügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztérium épületénél kezdődött, ahol a szervezők felolvasták kiáltványukat, amelyben követelik a nemi erőszakról szól 2004-ben elfogadott törvény módosítását, hogy legyen büntetendő a szexuális agresszió, a munkahelyi zaklatás és a családon belüli erőszak is.
A tüntetés egyik figyelemfelkeltő elemeként feketébe öltözött nőket rajzoltak körbe fehér krétával, ahogy a gyilkossági helyszíneken szokták az áldozatokat. Így emlékeztek arra az 1378 nőre, akik a férfierőszak halálos áldozatai voltak 1995 óta.
A felvonulást mintegy 450 civil szervezet közösen hívta életre, de képviseltették magukat a szakszervezetek és a pártok többsége is.
Ezen a napon nemcsak Madridban, hanem más városokban is voltak kisebb megmozdulások a férfierőszak ellen.
Az elmúlt egy hétben pedig a spanyol főváros emblematikus főterén, a Puerta del Solon éhségsztrájkolt kilenc nő, akik nemi erőszak, és családon belüli erőszak elszenvedői voltak. A téren pirosra festett cipőkből egy hatalmas kereszt formát raktak ki, amely a halálos áldozatokat szimbolizálja. Akciójukkal a december 20-i spanyol parlamenti voksoláson induló pártoktól követelték, hogy valódi megoldásokat kínáljanak a kérdésre választási programjaikban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


