Nem sokon múlott a tragédia
Majdnem lelőttek egy brit repülőt Egyiptomban
Rakéta haladt el háromszáz méterre egy Londonból az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyre brit turistákat szállító repülőgép mellett idén augusztusban, nem sokkal a gép leszállása előtt.
2015.11.07 13:23MTIA brit kormány egy szóvivője szerint nem célzott támadásról volt szó.
A brit közlekedési minisztérium a brit Daily Mail napilap kérdésére megerősítette az augusztus 23-án történteket. A pilóták kikerülési manővereket hajtottak végre és sikerült teljes biztonságban letenniük a gépet - írta a brit sajtó. A beszámolók szerint az utasokat nem tájékoztatták az incidensről.
A Daily Mail által idézett forrás szerint a másodpilóta irányította a gépet a történtek idején, ám a másik pilóta is a kabinban volt és látta a közeledő rakétát. Ő adott utasítást, hogy a repülőgép forduljon balra, és így elkerülje az akkor háromszáz méterre lévő rakétát.
A londoni kormány egy szóvivője az esettel kapcsolatban azt mondta, nem célzott támadásról volt szó. Az eset feltehetően összefüggött az egyiptomi hadseregnek a térségben abban az időben végrehajtott gyakorlatával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06