Légi tragédia
Mégis a dzsihadisták lőtték le az orosz gépet?
Az Iszlám Állam vezetői a szíriai Rakkában és velük kapcsolatban álló emberek a Sínai-félszigeten egymás közötti beszélgetéseikben egyebek mellett azzal kérkedtek, hogy sikerült elérni egy orosz utasszállító repülőgép lezuhanását a félsziget fölött.
2015.11.07 08:36MTIEzt az NBC amerikai tévé péntek esti híradója jelentette meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva.
"Félreérthetetlen, hogy ünnepeltek" - jelentette ki egy tisztségviselő. Egy beszélgetésükben azzal dicsekedtek, hogy miként okozták a repülőgép lezuhanását szombaton - tette hozzá. Az amerikai hírszerzés egy olyan Sínai-félszigeti csoport üzenetét is elfogta még a légi katasztrófa előtt, amely kapcsolatban áll az IÁ-val, és ebben az üzenetben az áll, hogy "valami nagy dolog fog történni a térségben" - számolt be róla az NBC.
A CNN amerikai hírtévé szerint az IÁ nyilvánosságra hozott egy olyan videofelvételt, amelyen a szervezet állítása szerint több vezetőjük látható Aleppó szíriai városban, miközben gratulálnak a katasztrófa után Sínai-félszigeti szövetségeseiknek.
A pénteki brit sajtó szerint a brit és az amerikai hírszerzés olyan adatokhoz jutott, amelyek egyértelműen arra vallanak, hogy pokolgépes merénylet okozta a múlt szombaton Egyiptomban lezuhant orosz repülőgép katasztrófáját.
Az AFP francia hírügynökség és a France2 közszolgálati televízió kairói tudósítója pedig megerősítette pénteken, hogy a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgép fekete dobozainak vizsgálata, összevetve a szerencsétlenség helyszínen talált nyomokkal, valamint a nyomozók tapasztalataival, "nyomatékosan alátámasztja" azt a feltételezést, hogy merénylet történt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06