Illegális bevándorlás
Érkeznek az első áthelyezett menedékkérők Franciaországba
Tizenkilenc eritreai menedékkérő érkezett Olaszországból pénteken Nyugat-Franciaországba az áthelyezési válságmechanizmus, azaz a kvótarendszer részeként.
2015.11.06 13:44MTIFranciaország novemberben 200 ember átvételétre tett javaslatot Olaszországnak és Görögországnak, decemberben 300, januárban pedig 400 menedékkérő érkezhet a regisztrációs központokból. Franciaország mintegy 30 ezer menedékkérő befogadását vállalta a következő két évben - emlékeztetett közleményében Bernard Cazeneuve belügyminiszter.
A belügyi tárca tájékoztatása szerint az "első kísérleti akció" keretében 19 embert helyeznek el az ország nyugati részén található Loire menti régióban. A miniszter - aki Franciaország nevében üdvözölte őket - jelezte, hogy a menedékkérelmüket a lehető leggyorsabban fogják a hatóságok elbírálni.
Az eritreaiak három olaszországi központból, Agrigentóból, Bariból és Rómából autóbuszon érkeznek valamikor a nap folyamán Franciaországba. Nantes városa közelében egy menedékkérők számára fenntartott központban helyezik el őket.
Franciaország szeptember elején már befogadott mintegy hatszáz, többségében szíriai menedékkérőt Münchenből a német hatóságok terheinek enyhítésére, de ők nem számítanak bele abba a 30 ezres kvótába, amelyre Franciaország vállalást tett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


