Illegális bevándorlás
Elindultak Szlovéniába a segítségül küldött szlovák rendőrök
Elindult péntek délelőtt Pozsonyból Szlovéniába az a húsz rendőr, akiket azért küldenek oda, hogy segítsék a helyi hatóságokat a migránsválság kezelésében.
2015.11.06 13:03MTIA rendőröket és a kontingenshez tartozó műszaki felszerelést Ljubljana kérte Pozsonytól. A rendőrök ideiglenes kiküldetésének időtartamát egyelőre egy hónapban szabták meg, azzal, hogy az szükség esetén meghosszabbítható, a csapatlétszám pedig bővíthető lesz.
A rendőri misszió tagjait Robert Fico kormányfő és Robert Kalinák belügyminiszter, illetve Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány búcsúztatta.
Robert Fico a helyszínen újságíróknak elmondta: a migránsválság kezelésében nagyon jó együttműködés alakult ki Szlovákia és Magyarország között, és ennek kertében Pozsony korábban már 50 rendőrt küldött Magyarországra. Szlovéniába pedig azért küld most húszat, mert ennyit kért Ljubljana.
Szlovákia továbbra is nyitott a segítségnyújtásra - jelentette ki.
A szlovák kormányfő a migránsválság kezelésével kapcsolatban ismételten a schengeni határok védelmét nevezte az elsődleges feladatnak, ugyanakkor rámutatott: Európának muszáj megegyezésre jutnia a kulcspozícióban lévő Törökországgal, mert önmagában képtelen lesz kezelni egy olyan helyzetet, ha migránsok milliói érkeznének a kontinensre.
Robert Fico megismételte, hogy az európai politika csődöt mondott a migránsválság kezelésében, amit az is mutat, hogy olyan "értelmetlen" ötletekkel állt elő, mint a migránsok újraelosztását célzó kvótarendszer. Kiemelte: Szlovákia számára épp úgy az ideiglenes, mint ahogy az állandó kvóták elfogadhatatlanok.
"Ezt a diktátumot elutasítjuk" - szögezte le Robert Fico. A jövő héten Máltán esedékes informális menekültügyi csúcstalálkozóra utalva azt mondta: a Máltai csúcs nem lesz kellemes, de a kvóták elutasításának egyértelmű mandátumával megy oda, és elfogadhatatlannak tartja, hogy ezzel összefüggésben bárki is az uniós alapok befagyasztásával ijesztgesse az országot.
"Sajnálatosnak tartom, hogy akadnak olyanok, akik állandóan azt hangoztatják, hogy miként segítettek nekünk az 1989-es rendszerváltoztatás idején (...), nekem ugyanis erről elsődlegesen az elfuserált privatizációs folyamat jut eszembe, az ahogyan a külföldi vállalatok szerezték meg az ország gazdaságának legértékesebb részeit" - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06