Légikatasztrófa
Még hétfő este befejezik az orosz gépnél a helyszínelést
Eddig a repülőgép roncsának tizenkét nagyobb darabját találták meg.
2015.11.02 15:46MTI
lifenews.ru
Még hétfő este befejeződnek a vizsgálatok a Sínai-félszigeten történt repülőgép-szerencsétlenség helyszínén - közölte az egyiptomi miniszterelnöki hivatal.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának tájékoztatása szerint moszkvai idő szerint este tíz - magyar idő szerint nyolc - órakor érnek véget a munkálatok. A tárca azt is jelentette, hogy eddig a repülőgép roncsának tizenkét nagyobb darabját találták meg.
Az egyiptomi kormányfői hivatal közleménye arra vonatkozóan nem szolgált információval, hogy a gép két fekete doboza által rögzített adatok kiértékeléséről mikorra várható jelentés.
Az orosz polgári repülésügyi hatóság közlése szerint a vizsgálatban Egyiptom és Oroszország mellett Franciaország és Németország -, ahol a gépet tervező és gyártó vállalat működik -, illetve Írország is részt fog venni, mivel ott regisztrálták a repülőgépet.
Az ír légügyi hatóság (IAA) szóvivője eközben úgy nyilatkozott, hogy a repülőgép légialkalmassági bizonyítványához szükséges, évente esedékes vizsgálaton a jármű minősítései kielégítőnek bizonyultak. Hozzátette azonban, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatos munkálatokért, így a gép karbantartásáért és biztonságáért a nemzetközi repülési szabályzatnak megfelelően Oroszország felel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


