Légi tragédia
Valamilyen "külső hatás" okozhatta az orosz gép tragédiáját
A Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság hétfőn kizárta a lehetőségek közül azt, hogy az Egyiptomban lezuhant repülőgépük katasztrófájához emberi vagy műszaki okok vezettek volna.
2015.11.02 11:59ma.huOrosz hírügynökségek idézték a társaság vezetőjét, aki szerint a külső ok lehet az egyetlen ésszerű magyarázata annak, hogy a repülőgép a levegőben megsemmisült. Alekszandr Szmirnov, a Kogalymavia vezérigazgató-helyettese újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy "a repülőgépet ért külső műszaki behatás lehet az egyetlen magyarázat" a katasztrófára.
Más vélemény is elhangzott
Nem érte külső behatás a két nappal ezelőtt Egyiptomban lezuhant orosz utasszállítót, a pilóta nem adott le vészjelzést, mielőtt a repülőgép eltűnt a radarról - jelentette ki hétfőn Kairóban a gép fekete dobozainak előzetes vizsgálatát végző bizottság egyik tagja. A neve elhallgatását kérve nyilatkozó illetékes nem közölt további részleteket.
Az Iszlám állam már magára vállalta
A légitársaság repülőgépe az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyről indult Szentpétervárra, a felszállás után 23 perccel zuhant le a Sínai-félszigeten szombat reggel. Az Airbus A-321-es típusú gépen 217 utas - köztük 17 gyermek - és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki nem élte túl. Az áldozatok többsége orosz volt, de a gépen utazott négy ukrán és egy fehérorosz állampolgár is.
Az Iszlám állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya még szombaton Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le a repülőgépet. Az orosz közlekedési miniszter akkor nem tekintette hitelesnek a bejelentést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


