Illegális bevándorlás
Megszüntették a szerb-magyar határ melletti magyarkanizsai befogadóközpontot
Szétszerelték, bezárták, és ezzel megszüntették azt az ideiglenes befogadóközpontot, amelyet augusztus közepén nyitottak a migránsok számára a szerb-magyar határ mellett fekvő Magyarkanizsán.
2015.10.30 15:33MTILackó Róbert, a magyarkanizsai képviselő-testület elnöke és menekültügyi megbízottja az MTI-nek pénteken azt mondta: a sátrakat már szétszerelték, már csak az alvásra és tisztálkodásra kialakított konténerek maradtak meg a vásártéren, és azokat az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) osztja majd szét a Szerbia más területén már meglévő vagy a közeljövőben kiépítendő központok között. Emellett a raktáron maradt ágyakat és takarókat is a többi befogadóállomás között osztják szét.
A migránsok útvonala azt követően változott meg, hogy Magyarország szeptember közepén lezárta Szerbiával közös határszakaszát. Mivel a Nyugat-Európába tartó migránsok már nem érintik Észak-Vajdaságot, már nem volt szükség a pihenőhelyre, illetve a sátrak sem feleltek volna meg arra, hogy a téli időszakban ott bárkit is elhelyezzenek.
Lackó Róbert elmondta: az ideiglenes befogadóközponton mintegy 150 ezer menekült haladt át.
A magyarkanizsai pihenőhelyet augusztus közepén alakították ki, mert akkor naponta több mint 1500 migráns érkezett a valamivel több mint 9 ezer embert Tisza-parti településre.
Macedónia felől továbbra is naponta legalább 4-5 ezer ember érkezik Szerbiába, néhány százan pedig Bulgária felől lépnek be a nyugat-balkáni országba. A Danas című belgrádi napilap szerdán azt írta, hogy az országban legalább tizenöt kaszárnyát alakítanak át azért, hogy a közeljövőben érkező több ezer migránsnak a téli időszakban szálláslehetőséget biztosítsanak. Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter a sajtónak azt mondta, a több ezer ember nem marad tartósan Szerbiában, hanem néhány napon belül tovább megy, a befogadókapacitások azért szükségesek, hogy csökkenthető legyen a migrációs nyomás Horvátországon és Szlovénián.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06