Illegális bevándorlás
Csehország elismeri, amit Magyarország tett a migrációs válság kezeléséért
Csehország elismeréssel szólt arról, amit Magyarország tett a bevándorlási válság kezelése érdekében.
2015.10.30 14:53MTIA Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közleményében emlékeztettek: Milan Chovanec cseh belügyminiszter egy az Aktuálne.cz hírportál által péntek délelőtt közölt interjúban úgy nyilatkozott, ha a schengeni övezet összes tagállama betartaná az érvényes európai jogrendszert, akkor egyetlen illegális bevándorló sem juthatna el Csehországba. A politikus Magyarországot is ezek közé az országok közé sorolta.
A KKM közölte: az interjú megjelenését követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra utasította a prágai magyar nagykövetet, hogy vegye fel a kapcsolatot a cseh belügyminisztériummal a nyilatkozat miatt.
Katerina Flaigová, a cseh belügyminisztérium nemzetközi együttműködési és EU főosztályának vezetője ezt követően arról tájékoztatta a magyar nagykövetséget, sajnálják, hogy az interjú ilyen formában jelent meg, és elismeréssel szóltak arról, amit Magyarország tett a bevándorlási válság kezelése érdekében. Egyúttal nagyrabecsülését fejezte ki az ebben a kérdésben tanúsított visegrádi együttműködéssel kapcsolatban, amelynek bizonyítéka, hogy Csehország 50 rendőrt küldött Magyarország déli határainak megvédésére - áll a tárca közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


