Szíriába tartott
Madridban elfogtak egy nőt, aki az Iszlám Államhoz akart csatlakozni
A spanyol csendőrség hajnalban elfogott egy 22 éves nőt a madridi Barajas repülőtéren, aki Törökországba, onnan pedig Szíriába akart utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezethez.
2015.10.20 12:15MTIA délnyugat-spanyolországi Huelvában élő fiatal nő nemrég tért át az iszlám hitre. Szándékáról - hogy csatlakozik a terroristákhoz - a különböző internetes fórumokat, a közösségi oldalak bejegyzéseit kutatva értesültek a hatóságok. A nő ezeken keresztül kapcsolatot tartott fent "radikális elemekkel" - tájékoztatott a belügyminisztérium.
A minisztérium hangsúlyozta: ezeknek a kapcsolatoknak a monitorozása "létfontosságú" a terrorizmus elleni küzdelemben, az eddigi nyomozásoknak köszönhetően csökkent azok száma, akik végül csatlakoznak a terrorista szervezethet. Emellett megismerik, hogy milyen utasításokat küldenek a nyugati követőiknek a különböző terrorista sejtek, így időben észlelni lehet a terveiket.
Spanyolországban gyakran tartóztatnak le olyan embereket, akikről feltételezhető, hogy kapcsolatban állnak a kegyetlenségeikről hírhedt terrorszervezettel. Legutóbb október elején a marokkói rendőrökkel közösen 10 embert fogtak el - négyet Spanyolországban, hatot Marokkóban -, akik nőket toboroztak az IÁ számára.
Ebben az évben már több mint 80 embert tartóztattak le a dél-európai országban az IÁ-val való együttműködés miatt.
A spanyol belügyminisztérium adatai szerint a toborzóhálózatok munkájának eredményeként eddig 126-an utaztak a konfliktuszónákba, hogy harcoljanak a dzsihadisták oldalán.
Spanyolország június végén, a Tunéziában, Franciaországban és Kuvaitban végrehajtott merényletek miatt megemelte az ország terrorkészültségi fokozatát, amelyen továbbra sem kíván enyhíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06