Az elkövetők palesztinok
Újabb késeléses merényletek Jeruzsálemben
Két újabb palesztin támadó követett el merényletet késsel Jeruzsálemben szerda délután.
2015.10.14 20:01MTIA kora esti órákban a központi buszpályaudvar mellett, a Jaffó utcában közepesen súlyos sebesülést okozott egy palesztin merénylő, amikor megkéselt egy hetven év körüli nőt.
Később megpróbált felszállni egy autóbuszra, de a busz sofőrje bezárta előtte az ajtót, miután felengedte a sebesült asszonyt. A helyszínre érkező határőr-rendőr ekkor több lövéssel lelőtte a menekülő támadót.
A Ynetnek, a Jediót Ahronót című újság honlapjának egy szemtanú azt nyilatkozta, hogy a mindig zsúfolt helyen a szemük láttára zajló dráma után a jelenlévők közül sokan leültek, és sírva fakadtak.
A mentők a megkéselt asszony mellett többeket azért kezeltek, mert sokkos állapotba kerültek. Később a rendőrség hatalmas erők bevetésével esetleges tettestársak után kutatva kiürítette, majd átkutatta a buszpályaudvart.
Ez szerdán már a második merénylet volt, ugyanis délután a rendőrség közlése szerint a jeruzsálemi óváros damaszkuszi kapujánál egy húszéves hebroni palesztin férfi kísérelt meg késes támadást, de őt még tettének végrehajtása előtt agyonlőtték.
A merényletre készülő, terepszínű nadrágban és pólóban lévő palesztin fiatalember gyanúsnak tűnt egy ott állomásozó rendőrnek, aki felszólította, hogy igazolja magát. A férfi ekkor elővett egy kést, amelyet a rendőr felé lendített, majd a késsel a kezében átrohant az izraeli biztonságiak ellenőrző pontján és az óváros bejárata felé szaladt. A biztonságiak ekkor lelőtték. Lelövését a véletlenül éppen onnan tudósító amerikai MSNBC tévétársaság videóra vette.
Ez volt az első merényletkísérlet Izraelben a rendkívüli biztonsági intézkedések bevezetése óta, amelyekről egy szerda hajnalig tartó maratoni értekezleten határozott az izraeli kormány.
A városokban, elsősorban Jeruzsálemben szerdától katonai alakulatokkal erősítették meg a civilek védelmét, miután az utóbbi napokban számos - főként késeléses - merényletet hajtottak végre Kelet-Jeruzsálemben élő arab fiatalok.
A szeptember közepén kezdődött erőszakhullám közvetlen kiváltó oka az al-Aksza mecset terének megnyitása volt a zsidó látogatók előtt. A napi rendszerességgel ismétlődő, gyakran halálos kimenetelű erőszakos tüntetéseket, valamint általában késeléses merényleteket egyre többen tekintik "a harmadik intifádának" (palesztin felkelésnek).
A palesztinok szerint Izrael a látogatások engedélyezésével a Mecsetek terén meg akarja változtatni a státus quót, de ezt az izraeli vezetés tagadja. A Mecsetek tere - arab nevén Haram as-Saríf - az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb, Templomhegynek is nevezett helye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06