Közel-Kelet
18 éves palesztin merénylőt lőttek le Jeruzsálemben
Az izraeli biztonsági erők lelőttek egy palesztin merénylőt hétfő reggel Jeruzsálem óvárosánál; a támadó meg akart késelni egy határőrt.
2015.10.12 12:13MTIA tizennyolc éves palesztin merénylő az óváros oroszlános kapuja mellett, a muzulmán temető felől közelítette meg a határőrt. Zsebre tett kézzel közeledett hozzá, ezért a helyszínen lévő rendőrök gyanúsnak vélték, és felszólították, hogy vegye ki a kezét a zsebéből. Ekkor a fiatal férfi megpróbálta leszúrni a kapunál őrködő határőrt, de kése beakadt a védőmellénybe. A határőrnek nem esett baja, egy rendőr pedig lelőtte a támadót. A palesztin férfit később azonosították.
A hetek óta tartó erőszakhullámban eddig legalább huszonöt palesztin halt meg, köztük kilenc merénylő, akiket támadásuk közben lőttek le a biztonsági erők fegyveresei. Az erőszakos cselekményekben öt izraelit öltek meg.
A palesztinok Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában kövekkel és gyújtópalackokkal dobálják az izraeli fegyvereseket, illetve jobbára egyedül hajtanak végre késeléses támadásokat izraeliek ellen.
Az izraeli kormány a palesztin vezetők uszítását tekinti a lázongások kiváltó okának, és az utóbbi napokban megkezdték az Izraelben működő Iszlám Mozgalom iszlamista szervezet törvényen kívül helyezésének előkészítését. A palesztinok szerint az erőszakhullám hátterében az áll, hogy Izrael a korábbiaknál szigorúbb ellenőrzés alá akarja vonni a jeruzsálemi Templomhegyet, ahol fontos zsidó és muszlim szent helyek is találhatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


