Szavaznak
Fej fej mellett a szociáldemokraták és a Szabadságpárt a bécsi választásokon
A megkérdezettek 65, míg az FPÖ-szavazók 81 százalékát igencsak befolyásolta a menekültügy.
2015.10.11 18:59MTISzoros küzdelem bontakozott ki a vasárnapi bécsi tartományi választásokon az eddigi polgármestert adó Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) között - erről tanúskodnak az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) az urnazárást követően ismertetett első becslések.
A SORA közvélemény-kutató intézet a választásokat megelőzően készült felméréseken, valamint a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló becslése szerint az SPÖ 34,5 és 37,5 százalék közötti eredményre számíthat, míg az FPÖ 33-36 százalékra.
Az exit poll szerint a Zöldek pártja 10,5 és 12,5 közötti eredményt érhet el, az Osztrák Néppárt (ÖVP) pedig 8 és 10 százalék közötti támogatottsággal számolhat. A NEOS liberális párt öt százalék körüli eredménnyel éppen eléri a bejutáshoz szükséges küszöbértéket.
Az SPÖ 2010-ben 44 százalékos eredményt ért el, az FPÖ 26, az ÖVP 14, a Zöldek 12,6 százalékot szereztek.
A ISA/SORA valamint a Public Opinion Strategies közvéleménykutató által végzett és vasárnap az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérés szerint sok szavazónál a menekültügyi téma befolyásolta leginkább a leadott voksokat.
A megkérdezettek 65, míg az FPÖ-szavazók 81 százalékát igencsak befolyásolta a menekültügy.
A szociáldemokratákra szavazók 22 százaléka azzal indokolta választását, hogy így akarta megakadályozni azt, hogy a szabadságpártiak hatalomra jussanak, 25 százalék pedig azért választotta az SPÖ-t, mert elégedett a párt munkájával.
Azok a megkérdezettek, akik maguk is bevándorlók vagy azok leszármazottjai 67 százalékban azt szeretnék, ha a szociáldemokrata jelölt, a jelenlegi főpolgármester, Michael Häupl maradna a tisztségében, 17 százalékuk a pedig a szabadságpárti jelöltet, Heinz-Christian Strachét szeretné a polgármesteri székben látni. A bevándorlók közül a néppárti szavazók 33 százaléka, a Zöldek szavazóinak pedig 68 százaléka támogatja Häuplt.
A közvéleménykutatásokat október 7. és 11. között végezték, az ISA/SORA intézet több mint kétezer, a Public Opinion Strategies 1200 bécsi szavazót kérdezett meg.
A szavazás vasárnap reggel 7 órakor kezdődött és 17 órakor ért véget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:42 Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kiszolgáltatott helyzetű nőket kényszerített prostitúcióra
- 4:40 NAK-MAGOSZ: megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06