Hamarosan döntés születhet
Felfüggesztheti az Európai Unió a Fehéroroszország elleni szankciókat
Döntés születhet arról az uniós külügyminiszterek tanácskozásán hétfőn, hogy az Európai Unió függessze fel a Fehéroroszország ellen korábban bevezetett büntetőintézkedéseket.
2015.10.09 17:19MTIA neve mellőzését kérő diplomata kifejtette, hogy a jogi és természetes személyek ellen korábban elrendelt vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat függesztik majd fel, beleértve a nyugati sajtóban sokszor csak Európa utolsó diktátorának nevezett Aljakszandr Lukasenka államfőt is, akit jelenleg szintén ilyen büntetőintézkedések sújtanak. A diplomata elmondta, hogy négy olyan személy marad mindössze tiltólistán, akik korábban politikai indíttatású erőszakos bűncselekményekben voltak közvetlenül érintettek, emellett az országgal szemben érvényben lévő fegyverembargó is marad.
A brüsszeli forrás azt is hozzátette, hogy a döntés függ attól, hogy békésen zajlik-e majd a hétvégén az elnökválasztás, de semmi sem utal arra, hogy a kormányzat erőszak alkalmazására készülne; Lukasenkának ez nem áll érdekében, és valószínűleg oka sem lesz rá.
A magyar diplomácia álláspontja már hosszabb ideje az, hogy az Európai Uniónak valamilyen módon el kellene ismernie Minszk szerepét az ukrajnai konfliktusban való közvetítés terén. Lukasenka házigazdaként és közvetítőként lépett fel azokon az egyeztetéseken, amelyek Minszkben születtek német-francia segédlettel Kijev, Moszkva és kelet-ukrajnai szakadárok képviselői között, s amelyek a konfliktus politikai rendezését célozták meg.
A megállapodások értelmében a többi között Ukrajnának az év végére vissza kellene kapnia az ellenőrzést keleti határa fölött. Ezzel kapcsolatban a név nélkül nyilatkozó diplomata elmondta, hogy szerinte a minszki megállapodások "teljes végrehajtása nem fog megtörténni", s miután ez a feltétele az Oroszországgal szembeni uniós szankciók oldásának, arra számít, hogy a büntetőintézkedéseket az EU meg fogja hosszabbítani, ám ez csak januárban lesz esedékes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06