10 ember őrizetben
Az Iszlám Államnak toboroztak harcosokat Spanyolországban és Marokkóban
Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezetnek (IÁ) harcosokat toborzó hálózat tíz tagját fogták el a spanyol és marokkói hatóságok Toledo, Badalona és Xeraco városában, valamint a marokkói Casablancában összehangolt akciójuk során vasárnap hajnalban.
2015.10.04 11:13MTIA csoport feladata a toborzás mellett az volt, hogy a jelentkezőket kiképezzék, majd segítsék őket abban, hogy eljussanak a terrorszervezet által uralt iraki és szíriai területekre, ahol csatlakozhatnak a szélsőséges fegyveresekhez.
Legutóbb egy hónapja vettek őrizetbe Spanyolországban egy 19 éves nőt, aki szintén toborzóként dolgozott az Iszlám Államnak. Idén már több mint 70 embert fogtak el és állítottak bíróság elé a dél-európai országban terrorszervezettel való együttműködés miatt.
A spanyol belügyminisztérium legutóbbi nyilvánosságra hozott adatai szerint a toborzóhálózatok révén eddig 126-an utaztak a konfliktuszónákba, hogy harcoljanak a dzsihadisták oldalán.
Spanyolország június végén, a Tunéziában, Franciaországban és Kuvaitban végrehajtott merényletek miatt megemelte az ország terrorkészültségi fokozatát, amelyen továbbra sem kíván enyhíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06