Iszlám Állam ellen
Nem elég a levegőből lőni Szíriát
Az ENSZ-közgyűlésen felszólaló szír külügyminiszter szerint hiábavalók a Szíriában beavatkozó külföldi erők légicsapásai, amennyiben azokat nem a szíriai hadsereggel egyeztetve hajtják végre.
2015.10.02 20:05MTIA terrorizmus ellen nem lehet kizárólag a levegőből felvenni a küzdelmet, minden korábbi hasonló kísérlet csak a terrorizmus terjedését idézte elő - jelentette ki Valíd Moallem, a közel-keleti ország külügyminisztere az ENSZ-közgyűlés általános vitájában tett pénteki felszólalásában.
Hatékonynak nevezte Oroszország szerdán megkezdett szíriai légi hadjáratát, az ugyanis szerinte a hadsereg terrorellenes erőfeszítéseit támogatja.A tárcavezető azt hangoztatta, hogy országa szavakkal és tettekkel is harcol a terrorizmus ellen, és azon meggyőződésének adott hangot, hogy a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg képes megtisztítani Szíriát a terrorizmustól. Moallem kitért a Szíriában több mint négy éve tomboló polgárháború politikai rendezésének kérdésére is.
"Senki ne higgye azt, hogy amit nem sikerült elérni a harctéren, azt majd meg tudják oldani a tárgyalóasztalnál" - fogalmazott. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormány képviselői részt fognak venni a felkelőkkel folytatott genfi béketárgyalások harmadik fordulóján. Kijelentette továbbá, hogy a damaszkuszi kormány garantálja a biztonságos hazatérés és a tisztességes élet lehetőségét azon külföldre menekült állampolgárok számára, akik hajlandók visszatérni Szíriába.
A külügyminiszter az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet által kikiáltott "kalifátus" terjeszkedésére figyelmeztetett.
Oroszország szerdán indított légicsapásokat Damaszkusz kérésére a polgárháború sújtotta országban, a szíriai kormányerőkkel együttműködve. Nyugati országok azonban aggodalmuknak adtak hangot, amiért az orosz gépek nem csak az IÁ állásait, hanem más lázadócsoportokat támadtak az ország nyugati részén, köztük mérsékeltként számon tartott erőket is.
Az Iszlám Állam elleni, Washington vezette nemzetközi koalíció harci repülőgépei már tavaly ősszel légicsapásokat kezdtek a terrormilícia fegyveresei ellen Szíriában.
A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődő, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 250 ezret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06