Illegális bevándorlás
Az ENSZ további 120 ezer migráns letelepítésére szólította fel az EU-t
Az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) kedden felszólította az Európai Uniót, hogy egyezzen bele további 120 ezer, azaz összesen 240 ezer migráns befogadásába, különben hiteltelen bármilyen széttelepítési program.
2015.09.22 12:33MTIMelissa Fleming, a hivatal szóvivője Genfben emlékeztetett arra, hogy csupán tengeren 480 ezer ember ékezett Európába, és naponta átlagosan 6 ezren jönnek, így a 120 ezres keretet 20 nap alatt kitöltik. Mint mondta, egy széttelepítési program önmagában nem fogja stabilizálni a helyzetet. A szóvivő szorgalmazta, hogy az EU sürgősen állítson fel befogadóhelyeket Görögországban, ahova emberek tízezrei érkeznek, főként szíriai menekültek Törökországon keresztül.
Fleming "életbevágóan fontosnak" mondta az EU-tagállamok igazságügy és belügyminisztereinek keddi tanácskozását, valamint az Európa Tanács szerdai értekezletét. Szavai szerint az EU-nak valószínűleg ez az utolsó lehetősége arra, hogy kezelni tudja a válságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


