Illegális bevándorlás, Együtt
"A kerítést meg lehet kerülni, ráadásul azzal önmagunkat zárjuk körbe"
Sem a műszaki, sem a jogi határzár nem működik?
2015.09.22 11:19MTI
Sem a műszaki, sem a jogi határzár nem működik - mondta Szabó Szabolcs, az Együtt - a Korszakváltók Pártja politikusa keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
A független képviselő úgy fogalmazott: a kerítést meg lehet kerülni, ráadásul azzal önmagunkat zárjuk körbe. A határokat meg kell védeni, de ennek során a jogszabályokat be kell tartani - jelentette ki. Hangsúlyozta: a honvédség egészen eddig törvényi felhatalmazás nélkül vett részt a határőrizetben.
A politikus "bornírtnak" és értelmetlennek nevezte a kedden elfogadott országgyűlési határozati javaslatot, amelyik "az unió fenékbe billentéséről szólt".
Saját javaslataikat sorolva azt mondta, humánus, emberséges módon kell bánni a menekültekkel, megfelelő határőrizeti szerveket kell felállítani, megfelelően tájékoztatni kell a lakosságot, arányosan kell szétosztani az EU területére érkező menekülteket, az uniónak és Magyarországnak pedig át kell gondolnia a bevándorlási politikáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


