Megbékélés
Ferenc pápa: Amerika és Kuba példát mutat a világnak
Az egyházfő a megbékélés mintapéldájának nevezte az amerikai-kubai viszonyban elkezdődött enyhülést beszédében, amelyet a havannai repülőtérre érkezésekor, a tiszteletére rendezett fogadáson mondott szombaton.
2015.09.20 12:55MTIArra biztatta Barack Obama amerikai elnököt és Raúl Castrót, a kubai államtanács elnökét, hogy az elkezdett úton továbbhaladva tegyék teljesen normálissá a két ország viszonyát. Ferenc pápa közvetített azokon a titkos tárgyalásokon, amelyeknek célja a két egykori hidegháborús ellenfél közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvétele volt. Ez idén meg is történt. Az egyházfő azt mondta: szeretné, ha szavai eljutnának azokhoz is Kubában, akikkel "különböző okokból" nem fog tudni találkozni keddig tartó szigetországi látogatásán. Ezzel nyilvánvalóan a politikai foglyokra és a kubai átlagemberekre gondolt.
Raúl Castro üdvözlő beszédében dicsérte a pápát amiatt, hogy rendszeresen bírálja a fennálló gazdasági világrendszert, amely szerinte "globalizálta a tőkét, és bálványává tette a pénzt". Kijelentette, hogy a kubai kommunista kormány "igazságos társadalmat és társadalmi igazságot" teremtett. Köszönetet mondott az egyházfőnek az Egyesült Államok és Kuba közötti közvetítésért. Felszólította Washingtont, hogy vessen véget a Kuba elleni kereskedelmi embargónak, és hogy számolja fel a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszpontot.
Az AP hírügynökség szerint meglepő, hogy a pápa sürgette az amerikai-kubai viszony enyhítésének folytatását, hiszen a Vatikán hetekkel ezelőtt biztosítékot adott arra vonatkozóan, hogy az egyházfő nem beszél politikáról kubai majd egyesült államokbeli látogatásán. A kubai vezetők különösen azt nem szeretnék, ha a pápa az emberi jogok otteni érvényesüléséről vagy arról beszélne, hogy kívánatos volna a katolikus egyház szabad működése a hivatalosan ateista és kommunista országban. Ezzel összefüggésben Ferenc pápa - hasonlóan két elődjéhez - nem találkozik ellenzékiekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


