Diplomácia
Amerikai-kubai viszony - Közelednek az álláspontok
Nem tudtak megállapodni a nagykövetségek kölcsönös megnyitásáról az Egyesült Államok és Kuba diplomatái a pénteken lezárult, kétnapos washingtoni tárgyalásaikon, de az álláspontok közeledéséről és produktív párbeszédről számoltak be.
2015.05.22 20:14MTIA két ország külügyi apparátusának vezető munkatársai immár negyedik alkalommal folytattak eszmecserét azt követően, hogy decemberben Barack Obama amerikai és Raúl Castro kubai elnök bejelentette a kapcsolatok normalizálásának szándékát.
A tárgyalások folytatódni fognak, de Josefina Vidal, az Egyesült Államokkal foglalkozó kubai külügyminisztériumi osztály vezetője szerint azok időpontjában még nem állapodtak meg. Roberta Jacobson, az amerikai diplomáciai tárca Latin-Amerika ügyében illetékes államtitkár-helyettese úgy nyilatkozott: lehet, hogy nem lesz szükség hasonló szintű találkozókra.
Noha az egymást követően megtartott sajtótájékoztatójukon a diplomaták nem konkretizálták a fennálló nézetkülönbségeket, amerikai sajtóértesülések szerint Washington azt szeretné, ha diplomatái előzetes engedélykérés nélkül, szabadon mozoghatnának az országban, és azzal találkozhatnának, akivel csak szeretnének, valamint ha a kubai hatóságok nem zaklatnák azokat, akik felkeresik az Egyesült Államok nagykövetségét.
Havanna ebben a kommunista rendszer destabilizálására irányuló kísérletet lát.
Vidal szerint a tárgyalásokon "a nagykövetségek működésének és a diplomaták magatartásának minden aspektusát" érintették, Jacobson pedig arról beszélt, hogy ha megszületik a missziók kölcsönös megnyitásáról szóló megállapodás, akkor az amerikai tisztségviselők "úgy tudják majd végezni a munkájukat, mint mindenütt máshol a világban".
Kuba május 29-én kerül majd le hivatalosan az Egyesült Államoknak a terrorizmust támogató országokról összeállított listájáról, ami Havanna számára a pénzügyi szankciók enyhülésével jár majd. A kommunista vezetésű karibi szigetország elleni gazdasági embargó teljes körű feloldása azonban a republikánus többségű kongresszus hatáskörébe tartozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06