Jog
Mol-INA: Sanader pere újrakezdődött
A volt horvát kormányfő perét a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében azért kell megismételni, mert a horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet, és az ügyet visszautalta a zágrábi megyei bírósághoz.
2015.09.07 12:24MTIA délelőtt kezdődött tárgyalást rövid időre felfüggesztette a bíróság, mert a volt miniszterelnök ügyvédei azt kérték, hogy a testület mentse fel Ivan Tuduric bírót, a bírósági tanács elnökét. Azzal indokolták kérésüket, hogy az alkotmánybíróság egyszer már hatályon helyezte Turudic korábbi ítéletét, és olyan bíró nem lehet tagja a bírósági tanácsnak, aki már hozott döntést a volt kormányfő ügyében. A védelem emlékeztetett arra, hogy az alkotmánybíróság ajánlása szerint az új tárgyalást új bírósági tanácsnak kellene levezetnie. Az ügyvédek a régi-új bírák pártatlanságában is kételkednek.
Tuduric felmentéséről és a bírák elfogultságáról a legfelsőbb bíróságnak kell döntenie.
A kérelem elfogadásáról délután dönt a bírósági tanács alelnöke.
A volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárásbeli hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.
Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett - a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.
A horvát alkotmánybíróság az idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet. Jelenleg két másik korrupciós ügyben is folyik eljárás Sanader ellen, azokban még nem született jogerős ítélet. Sanader ez utóbbi ügyek miatt továbbra is őrizetben van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
- 14:43 Egykor ételre sem volt pénze, most egy egész államot vezethet
- 12:42 Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
- 10:40 A ChatGPT is besegített az idei Goncourt-díjas regénybe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


