10 év börtön vár rá
Visszavittek Romániába egy terrorizmus miatt elítélt iraki-amerikai állampolgárt
Visszavitték Romániába azt az iraki-amerikai állampolgárt, akit három román újságíró elrablása miatt terrorizmus vádjával tíz év jogerős börtönbüntetésre ítélt 2008-ban egy román bíróság.
2015.08.27 17:24MTIKlaus Iohannis román elnök ezzel kapcsolatos nyilatkozatából az derült ki, hogy a román belföldi titkosszolgálat (SRI) és a belügyminisztérium közös akciójaként juttatták az országba az illetőt.
Az államfő szerint Mohamed Munaf a román rendőrség felügyelete alatt van. Őt a román állami intézmények több éves keresés és a külföldi partnerekkel való együttműködésük nyomán sikerült visszavinni Romániába.
2005-ben a három román újságíró elrablását és túszul ejtését Omar Hajszam szíriai-román állampolgárságú üzletember tervelte ki azzal a szándékkal, hogy a bukaresti hatóságoktól váltságdíjat követeljen, és azzal távozzon az országból. Munaf az újságírók kísérője, és - mint kiderült - Hajszam bűntársa volt.
Munaf Romániában telepedett le, és ott élt, amikor 2005-ben elvállalta, hogy a három újságíró kísérője lesz iraki útjukon. Marie Jeanne Ion, Sorin Miscoci és Ovidiu Ohanesian tudósítani mentek az iraki háborúról. Munaf a többiekkel együtt esett fogságba. Csak a túszok kiszabadulása után derült ki, hogy az iraki-amerikai állampolgár csupán látszólag volt áldozata ennek az ügyletnek, valójában maga is közreműködött a román közvélemény által akkor percről percre figyelemmel kísért emberrablási akció kivitelezésében.
Szabadulásuk után Munaf ellen az iraki hatóságok is eljárást indítottak, végül Romániában a bukaresti ítélőtábla ítélte tíz év szabadságvesztésre, hiszen valóban vétkesnek találták abban, hogy ő is részese volt a Hajszam által kitervelt túszejtési akciónak.
A Romániában magas szintű politikai kapcsolatokkal rendelkező Hajszamot húsz év szabadságvesztésre ítélték szintén Romániában. Ő is elmenekült az országból, a román hatóságok 2013-ban vitték vissza, hogy letöltse börtönbüntetését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


