Garancia
Több százezer ügyfelet érinthet Magyarországon a román Astra biztosító csődje
Az érintetteknek mostantól érdemes minden eddiginél jobban figyelni az Astrával kapcsolatos híreket, elsősorban az MNB hivatalos közleményeit, mert napról-napra változhat az ügyintézéssel kapcsolatos tudnivaló.
2015.08.27 15:30MTI
MTI/Vajda János
Több százezer ügyfelet és még ennél is több szerződést hagyhat maga után Magyarországon a romániai Astra biztosító, amennyiben a napokban kezdődött csődeljárás végén befejezi tevékenységét, azonban a még hiányzó díjakat be kell fizetniük az ügyfeleknek - figyelmeztetett a CLB Biztosítási alkusz csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében.
Közölték: az érintetteknek mostantól érdemes minden eddiginél jobban figyelni az Astrával kapcsolatos híreket, elsősorban az MNB hivatalos közleményeit, mert napról-napra változhat az ügyintézéssel kapcsolatos tudnivaló.
Kiemelik, hogy a hiányzó díjakat azért kell befizetni, mert baleset, vagy egyéb káresemény után csak így jár kártérítés. Akiknek nincs díjhátraléka, egy esetleges balesetkor változatlanul számíthat kártérítésre, az ügyfélszolgálat és a kárrendezés ugyanis továbbra is működik.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulón pedig érdemes biztosítót váltani, és a casco, a lakás- és a vagyonbiztosításokat szintén az évfordulókon, a szerződésre érvényes feltételek szerint lehet felmondani az Astránál. Vagyonbiztosításra azonban, aki megteheti, párhuzamosan másik céggel is szerződhet - írták.
Szerdán fizetésképtelenné nyilvánította és felszámolást kezdeményezett a román Astra biztosítótársaság ellen az összevont román pénzügyi felügyelet (ASF), és megvonta működési engedélyét, miután a társaság nem hajtotta végre a hatóság által előírt feltőkésítést.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pedig közölte: a román és a magyar biztosítási garanciarendszer áll helyt a román Astra Biztosító magyarországi fióktelepe károsultjai számára azt követően, hogy a biztosítót felügyelő román felügyeleti hatóság visszavonta az Astra román cégének tevékenységi engedélyét és kezdeményezte annak felszámolását. A román biztosító valamennyi magyarországi ügyfelét, esetleges károsultjait a román állami biztosítási garanciaalapból kártalanítják a román törvények által megszabott mértékben (ez korábbi romániai nyilvános közlések szerint 100 ezer euró, több mint 30 millió forint káreseményenként), az ehhez szükséges eszközök az ASF tájékoztatása alapján rendelkezésre állnak.
A magyar biztosítási törvény alapján emellett a Mabisz (Magyar Biztosítók Szövetsége) által kezelt kártalanítási alap helytáll minden, az Astra fióktelepével - mint felszámolás alatt álló biztosítóval - szembeni kgfb-kártérítési igény esetén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


