Előtt a vágott virágét
Moszkva lett halkonzervek importját tiltotta meg
Egy nappal előtte a vágott virág importját állította le Hollandiából. A konzervnél az illetékes orosz hatóság a fogyasztóvédelmi előírások megsértésére hivatkozva döntött, a virágoknál állati vagy gombás eredetű fertőzést találtak.
2015.07.28 11:04MTIAz orosz Állategészségügyi és Növényvédelmi Szövetségi Szolgálat (Rosszelhoznadzor) kedden azt közölte, hogy öt lett vállalat halkonzervjeinek a behozatalát tiltja meg augusztus 1-jétől.
Az illetékes orosz hatóság a fogyasztóvédelmi előírások megsértésére hivatkozva döntött az import leállításáról.
Azt kifogásolta például, hogy a halkonzerveken tévesen tüntették fel a nettó súlyt, valamint az élelmiszertermékek energiatartalmát. A Rosszelhoznadzor arról is intézkedett, hogy az öt cég termékeit levegyék a boltok polcairól, azokat ne forgalmazzák.
Ugyancsak a Rosszelhoznadzor hétfőn bejelentette, hogy megtiltotta a vágott virág importját Hollandiából növény-egészségügyi szempontokat figyelembe véve. Az intézkedés kizárólag a Hollandiában nevelt virágokra vonatkozik. A Rosszelhoznadzor közlése szerint az elmúlt három hónapban 324 tételnyi, az Európai Unióból származó vágott virág esetében mutattak ki állati, vagy gombás eredetű fertőzést. Ezek 58 százaléka Hollandiából származott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


