Ekáer
Import tejre fókuszál a NAV
A tisztességes tejipari szereplők piaci pozíciójának védelmére, valamint a költségvetési bevételek biztosítására a Magyarországon polcokra kerülő import UHT tej kereskedelmét célirányosan ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2015.07.18 09:10MTIA közlemény szerint az áru útjának nyomon követését és a kereskedéssel egyidejű ellenőrzéseket biztosító elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerrel (ekáer) már emcsak a fantomcégekhez, hanem a működő, ám adóelkerülő gazdálkodókhoz is eljut a NAV.
A különösen nagy kockázatú tejkereskedelemnek az ekáer ellenőrzéseken keresztül is kiemelt figyelmet szentel az adóhivatal - tették hozzá.
Az elmúlt egy évben a NAV ellenőrzési tapasztalatai mellett számtalan közérdekű bejelentés érkezett az import tejtermékek kiugróan alacsony fogyasztói ára miatt.
Az ezek nyomán indított vizsgálatok kiderítették, hogy az adócsalások elkövetői több százmillió forint kárt okoztak az államnak - írta a NAV.
Az elmúlt három évben a tejágazatban lefolytatott csaknem kétszáz adóellenőrzés megközelítőleg 5,5 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel.
Az ekáer bevezetésének és a fokozott ellenőrzések hatására egyes kiskereskedelmi áruházláncok elsősorban magyar tej forgalmazására szorítkoznak, illetve import esetén közvetlenül a gyártótól szerzik be az árut kikerülve ezzel a láncolatos áfacsalásban való érintettség kockázatát - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


