Csupán 8 százalékuk elégedett
Újabb mélyponton a brazil kormány népszerűsége
A gazdasági bajok és a Petrobras állami olajvállalatot övező korrupciós botrány közepette újabb mélypontra süllyedt Dilma Rousseff brazil elnök és kormánya népszerűsége egy friss felmérés szerint.
2015.07.22 07:56MTIAz MDA közvélemény-kutató cég kedden közétett felmérése szerint a brazilok mindössze 8 százaléka elégedett Rousseff kormányának a munkájával, miközben 71 százalékuk csapnivalóan rossznak tartja kabinetje tevékenységét. Már a cég négy hónappal korábbi felmérésének adatai is lesújtóak voltak 11, illetve 65 százalékkal.
A most közölt felmérést július 12-16. között végezték 2002 ember megkérdezésével, a statisztikai hibahatár 2 százalék. Az MDA felmérése szerint Dilma Rousseff személyének a támogatottsága 15,5 százalék, viszont a megkérdezettek 62,8 százaléka véli úgy, hogy távoznia kellene tisztségéből. A baloldali brazil államfő fél éve kezdte el második elnöki mandátumát.
Brazília történetének egyik legnagyobb korrupciós botránya egyre nagyobb hullámokat ver, a közvélemény és az ügyészség figyelme a gazdasági élet legbefolyásosabb képviselőire és megvesztegetett politikusokra összpontosul.
Az ügyészség szerint dollármilliárdokat sikkasztottak el a legnagyobb brazil vállalaton, a Petrobras állami olajcégen keresztül, kenőpénzzel szerzett megrendelésekkel és más módszerekkel. A korrupciós hálózat felfejtése hónapok óta folyik. A Petrobras korábbi igazgatóját, Paulo Roberto Costát 12 év szabadságvesztéssel sújtották.
Egy curutibai szövetségi bíróság múlt csütörtökön a Camargo Correa építőipari konszern több csúcsmenedzserét ítélte börtönbüntetésre kőolaj-finomítók építése körüli rendellenességekért.
Vádemelés várható a legnagyobb brazil építőipari vállalat, a 181 ezer embert foglalkoztató, 28 országban tevékenykedő Odebrecht vezetője, Marcelo Bahia Odebrecht és a cég hét csúcsmenedzsere ellen is. Odebrechtet június 19-én vették őrizetbe.
A korrupciós botrány méretét 3,7 milliárd dollárra becsülik, a cég körüli üzelmek tíz évvel ezelőtt kezdődtek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06