Iszlám Állam
Az Iszlám Állam ágyútölteléknek használja a hozzá csatlakozó fiatalokat
A brit kormányfő szerint az Iszlám Állam ágyútölteléknek használja az általa nyugati országokból, köztük Nagy-Britanniából toborzott fiatalokat.
2015.07.19 18:59MTIDavid Cameron, aki hétfőn egy amerikai rendezvényen mond beszédet, a vasárnapi brit sajtóban előzetesen ismertetett részletek szerint arra figyelmezteti majd a fiatal brit muszlimokat, hogy gyakorlatilag a biztos halál vár rájuk, ha csatlakoznak az Irakban, Szíriában és Észak-Afrikában brutális terrorcselekményeket elkövető iszlamista milíciához.
Cameron arra is felhívja a brit fiatalok figyelmét, hogy ha csatlakoznak a szervezethez, "nem egy mozgalom megbecsült tagjai" lesznek, hanem ágyútöltelékként fogják őket használni. "A fiúkat agymosásnak vetik alá, testükre pokolgépeket szíjaznak és felrobbantják őket (...) A lányokra rabszolgasors vár" - hangsúlyozza beszédében a brit kormányfő.
Az utóbbi hónapokban több esetben is előfordult, hogy brit muszlim fiatalok - köztük kiskorú lányok, sőt nem egyszer egész családok, kiskorú gyermekeikkel együtt - Szíriába utaztak, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. A brit határőrizeti szervek többször is a repülőtereken tartóztattak fel egyedül utazó fiatalkorúakat, akikről gyanítható volt, hogy Szíriába tartanak és az Iszlám Államhoz akarnak csatlakozni.
Hétfői beszédében Cameron várhatóan törvényi szigorításokat is bejelent az ilyen esetek megakadályozására. A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap értesülése szerint a brit miniszterelnök jogszabályi fellépést helyez kilátásba azok ellen is, akik csak "hallgatólagosan támogatják" az Iszlám Államot. A brit kormány emellett új törvényi definíciót is kidolgoz a szélsőségességre; e jogszabály a demokrácia, a törvényesség és a vallási tolerancia ellen uszítók megbüntetését szolgálja majd.
London szigorítani kívánja a brit iskolákban radikális eszméket hirdető hitszónokok elleni fellépést is, és törvényi úton kíván szembeszállni az olyan összeesküvési elméletek terjesztőivel, amelyek szerint a nyugati titkosszolgálatok állnak a terrorcselekmények mögött, vagy e szolgálatok muszlim gyerekeket figyelnek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06