Jog
Lenyomta a Csíki sör a Heinekent
Megerősítette az "Igazi Csíki Sör" márkát az európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM), elutasítva a Heineken Románia óvását, amely a védjegy megsemmisítését kérte.
2015.07.10 16:38MTILénárd András márkatulajdonos, a Csíki Sör Manufaktúra alapítója elmondta: még a sörgyártás elkezdése előtt levédte az Igazi csíki sör védjegyet az OHIM-nál, ezzel valamennyi európai uniós országban jogot formált a márkanév kizárólagos használatára. A Heineken óvása nyomán a védjegyhivatal megállapította, hogy az Igazi Csíki Sör szóvédjegyként sem megjelenésében, sem kiejtésében, sem tartalmilag nem téveszthető össze a Premium Ciuc megnevezéssel, a keresetet elutasította és a Heinekent a költségek megtérítésére kötelezte - részletezte a székelyföldi sörfőzde tulajdonosa.
A székelyföldi kis sörfőzde ellen bírósági úton is fellépett a Csíkszeredában is sörgyárat működtető holland multinacionális cég, azt állítva, hogy a Csíki Sör elnevezés megtévesztően hasonlít az általa gyártott Premium Ciuc sörmárkához, amelyet a székelyek "csíki sörként" emlegetnek.
A Hargita megyei törvényszék első fokon helyt adott a Heineken keresetének, és megtiltotta az "Igazi Csíki Sör" gyártójának a termék forgalmazását. Lénárd András az MTI-vel közölte: az európai védjegyhivatal szakmai ítéletére alapozva a Csíki Sör fellebbezni fog a bírósági döntés ellen.
Felidézte: korábban a Heineken egy azonnali hatályú, úgynevezett törvényszéki elnöki rendeletet próbált kieszközölni még az érdemi pereskedés előtt, hogy bezárassa az Igazi Csíki Sört gyártó csíkszentsimoni gyárat, de azt a keresetet márciusban a suceavai táblabíróság jogerősen elutasította.
Arra a kérdésre, hogy vajon miért zavar egy multit egy kis székely manufaktúra konkurenciája, Lénárd András azt mondta: félnek, hogy az emberek megkóstolják, és rájönnek, hogy hatalmas a különbség az ipari sör és a kézműves sörök között.
"A Heineken termelése nagyságrendileg ezerszerese a miénknek: nekik ötvenezer alkalmazottjuk van világszerte, nekünk ötven, és a csíkszeredai gyárukban egy nap alatt annyi sört tudnak gyártani, mint mi egy év alatt. Mi egy bolha szeme vagyunk az elefánton, de megvan a lehetőség a növekedésre, és ez az, amitől félnek" - érzékeltette a székely manufaktúra és a multi közötti nagyságrendi különbséget Lénárd András.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06