Terror
Spanyolországban emberiesség elleni bűntettek miatt eljárás indul az ETA vezetői ellen
Emberiesség elleni bűntettek miatt bírósági eljárás indul a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet vezetőivel szemben Spanyolországban az áldozatok hozzátartozóinak beadványa alapján.
2015.07.10 14:42MTIJuan Pablo González bíró indoklása szerint a terrorszervezet széles körű és szisztematikus támadásokat hajtott végre a civil lakosság ellen, és ez kimeríti az emberiesség elleni bűncselekmények fogalmát, amiért 20-30 év közötti börtönbüntetés szabható ki. Mivel ez a büntetési kategória 2004 októbere óta van hatályban Spanyolországban, az eljárásban csak az ezután elkövetett gyilkosságokat és emberrablásokat veszik figyelembe.
Az áldozatok hozzátartozói eredetileg népirtás miatt kérték az ETA-vezetők elleni per megindítását, de a bíró úgy vélte, ez a vád nem megalapozott.
Az ETA 1959-ben alakult meg a Franco-diktatúrával szembehelyezkedő ellenállási mozgalomként. A csoport azonban a demokrácia 1975-ös helyreállítása után is folytatta a spanyol állam elleni harcot a független Baszkföld létrehozásáért. A szakadár ETA harca 856 halálos áldozatot követelt.
A szervezet 2011-ben bejelentette, hogy felhagy a fegyveres harccal. Tagjai és vezetői ellen számos bírósági eljárás zajlik Spanyolországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


