Ki a fogadó?
EU-államtitkár: több uniós tagállam is ellenzi a kötelező menekültkvótákat
A migrációs válság kezelésének kérdése uralta az Európai Unió közösségi ügyekért felelős minisztereinek, államtitkárainak keddi luxembourgi tanácskozását, amely az állam-, illetve kormányfők e heti csúcstalálkozóját volt hivatott előkészíteni.
2015.06.23 17:52MTIA megbeszélésekről Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára számolt be, hozzátéve: a tagállamok jelentős száma ellenzi, hogy a tagállamoknak kötelező kvóták alapján kelljen menekülteket befogadniuk.
A politikus megerősítette, hogy a tagállamok eltérően ítélik meg a kérdést, a visegrádi országok a kötelező kvótákat elutasítják, s csak önkéntes alapon, az államok egyedi jellemzőinek és befogadó képességének figyelembe vételével tartják ezt elfogadhatónak.
Takács tudatta, hogy Magyarország földrajzilag átfogó megoldást szorgalmaz, de az ebben a témában keletkezett uniós dokumentumok továbbra is a földközi-tengeri helyzetre összpontosítanak. Az államtitkár ugyanakkor elmondta, hogy a tanácskozáson több tagállam is elismerte, hogy Magyarország mekkora migrációs nyomásnak van kitéve.
Az uniós ügyekért felelős államtitkár elismerte, hogy a Földközi-tengeren kialakult súlyos helyzet gyors megoldást igényel, ugyanakkor emlékeztetett, hogy hosszabb távon is megoldást kell találni erre a problémára. Takács is megerősítette, hogy Magyarország azt szeretné, hogy a földközi-tengeri migrációs válsággal foglalkozó máltai konferenciához hasonlóan a nyugat-balkáni migrációs nyomással is foglalkozzon nemzetközi konferencia, amely mögé ugyanúgy felsorakozik az uniós intézményrendszer. Takács tudatta, hogy a javaslatot senki sem ellenezte, ami szerinte azt jelenti, hogy kezdik felismerni Magyarország helyzetét, ezért a feladat a téma napirenden tartása.
Újságírói kérdésre Takács elmondta, hogy a magyar-szerb határon felhúzandó kerítés a tanácskozáson sem formálisan, sem informálisan nem került szóba.
Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a tanácskozáson Macedóniáról is szó volt, s míg Magyarország és 2-3 másik tagország fontosnak tartja, hogy az unió pozitív üzenetet is küldjön Szkopjénak az uniós integráció vonatkozásában, egy tagállam a csatlakozásra történő minden utalást elutasít.
"Ez elvi, stratégiai kérdés Magyarország számára, ebben nem tudunk engedni" - húzta alá Takács Szabolcs, aki szerint végül olyan kompromisszum születetett, amely nem minden tekintetben előremutató, de legalább nem nagy visszalépés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06