Ukrán válság
Hazaküldik nyáron a mozgósított tartalékosok egy részét
Hazaküldik az ukrán fegyveres erőktől a mozgósított tartalékosok egy részét július és szeptember között.
2015.06.12 19:04MTIErről írt alá pénteken rendeletet Petro Porosenko ukrán államfő.
A dokumentum szerint azokat küldik haza, akiket a tavaly július 20-án kezdődött mozgósítási hullám során hívta be szolgálatra. A rendelkezés alapján az állam gondoskodik hazajutásukról, illetve az útra élelmiszert biztosít számukra.
Közben, január 20-án újabb részleges mozgósítás kezdődött Ukrajnában az egy év szolgálat után hazaküldendő tartalékosok pótlására. Az idei mozgósítást három hullámban hajtották végre, s érintette Ukrajna valamennyi megyéjét, valamint a fővárost is. Az utolsó hullám június elején kezdődött, és várhatóan még a hónap végéig lezárul. Az előírás szerint kétszeres fizetést kapnak azok a tartalékosok, akiket a kelet-ukrajnai harcok övezetébe vezényelnek.
Közben Porosenko elnök pénteken a regionális fejlesztési tanács ülésén mondott bevezető beszédében kifejtette véleményét, miszerint Oroszország hamarosan megváltoztatja az Ukrajnával szembeni "hibridháborújának" formáját. Az államfő szerint Oroszország továbbra sem a nyílt támadást választja, hanem belülről próbálja majd destabilizálni Ukrajnát azzal, hogy elhinti: van politikai bázisa a különböző "népköztársaságok" megalakításának.
Porosenko ezért hangsúlyozta: a megyék és a központi vezetés közötti jól összehangolt együttműködése az egyetlen módja annak, hogy az "agresszor reményeit szertefoszlassák".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


