Kínai tragédia
Halálos permetlét ittak a gyerekek, akiket magukra hagytak vándormunkás szüleik
A társadalombiztosítási rendszer lazaságát bírálta Kínában Li Ko-csiang kormányfő azt követően, hogy meghalt négy gyermek, akiket szüleik hosszú időre magukra hagytak, amíg ők otthonuktól távol munkát kerestek.
2015.06.12 13:54MTIAz 5-13 év közötti gyerekek, egy fiú és három lány, növényvédő szert ittak; egyes feltételezések szerint a rovarölővel öngyilkosok akartak lenni, de ezt egyelőre nem lehet biztosan tudni.
Pénteken kiadott közleménye szerint a miniszterelnök utasította a kormány illetékes szerveit, hogy fokozzák az ellenőrzést, figyeljenek arra, hogy a társadalombiztosítás "ne csak formálisan működjön". A kormány honlapján szereplő beszámoló szerint Li vizsgálatot rendelt el, és kijelentette: "ilyen tragédia nem fordulhat elő még egyszer".
A tragikus eset egyébként még kedden történt, de a hatóságok csak három nappal később tudták megtalálni a szülőket. A helyi média szerint az anya több mint egy éve hagyta ott a családot, míg az apa idén márciusban ment el munkát keresni; a nagyszülők már nem élnek.
Kínában a vidéken élők sok esetben csak otthonuktól távol találnak jól fizető munkát, ugyanakkor a gyermekek elköltöztetése társadalombiztosítási nehézségekbe ütközik.
A mostani tragédiában érintett család az ország egyik legszegényebb régiójában élt, a délnyugati Kujcsou tartomány Cecsu nevű falujában. A gyerekek háromszintes otthonukban 5 mázsa kukoricával és 25 kilogramm fagyasztott hússal maradtak magukra.
Az apa mindazonáltal rendszeresen utalt nekik pénzt egy bankkártyára, amelyet a legidősebb gyerek, a fiú kezelt. A család segélyt is kapott, a kártyán még ma is 3500 jüan (157 ezer forint) van. Az eddigi vizsgálatokból az is kiderült azonban, hogy a gyerekek kitaszítottságban éltek, a helyi közösség nem foglalkozott velük, gyakran hiányoztak az iskolából.
A megrázó eset, amelyhez hasonlók történtek már a múltban is, megrendítette a közvéleményt, s az online fórumokon arról indult párbeszéd, hogyan lehetne jobban vigyázni arra a körülbelül 60 millió gyerekre, akik valahol vidéken élnek többségükben a nagyszüleikkel, mert a szüleik csak távol találnak munkát. Az országos nőszövetség legutóbbi adatai szerint ráadásul ezen gyermekek csaknem 3,4 százaléka egyedül él.
A nagy visszhangot kiváltott ügy a sajtóban és a közösségi médiában ismét ráirányította a figyelmet a vándormunkások által hátrahagyott csemetékre. A kujcsoui települést felügyelő kormányzat most megkezdte a magukra hagyott kiskorúak összeírását, és figyelmeztette a helyi illetékeseket, az oktatási intézményeket és a faluvezetőket, hogy lehetőleg tartsák rajtuk a szemüket.
A legfrissebb jelentések szerint a cecsui tragédia miatt már több tisztségviselőt meg is büntettek: az érintett járás párttitkárát és közigazgatási vezetőjét leváltották, a kerületi kormányzat első emberét, az oktatási hivatal vezetőjét és munkatársát pedig felfüggesztették állásából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


