Feltehetően Szíriából kapták az utasítást
Őrizetbe vettek két embert egy Párizsban megakadályozott terrortámadással kapcsolatban
Őrizetbe vett két embert vasárnap a francia rendőrség egy áprilisban Párizsban megakadályozott terrortámadással kapcsolatban - közölték illetékes források.
2015.06.07 18:55MTIA Párizs közeli Mantes-la-Jolie-ban és Limay-ben letartóztatott 35 és 39 éves férfiakat terrorcselekménnyel kapcsolatos bűnszövetkezetben való részvétel gyanújával hallgatják ki, az őrizetbe vételük 96 óráig tarthat.
Azzal gyanúsítják őket, hogy annak a 24 éves algériai diáknak a tettestársai, aki keresztény templomok ellen tervezett terrortámadást.
Sid Ahmed Ghlam, aki ellen merényletterv és gyilkosság miatt árpilis 24-én vádat emeltek és előzetes letartóztatásba helyezték, öt nappal korábban véletlenül lábon lőtte önmagát az utcán saját fegyverével. A segítségére kiérkező mentők riasztották a rendőrséget, amely a tervezett iszlamista terrortámadásra utaló dokumentumokat és fegyvereket talált a férfi gépkocsijában és a lakhelyén. A férfi feltehetően aznap reggel megölt egy 32 éves nőt egy gépkocsiban, amelyet a merényletekhez akart ellopni.
Az ügyben április végén már három embert őrizetbe vettek, de végül csak egyikük ellen emeltek vádat.
A párizsi ügyészség szerint Sid Ahmed Ghlam feltehetően Szíriából kapott utasítást arra, hogy terrorszervezetek nevében hajtson végre merényletet. A diák logisztikai segítséget is kapott gépkocsik és fegyverek formájában - közölte az ügyészség.
Kapcsolódó írások:
- Május végén nyit az új World Trade Center kilátótere
- Miért gyakoribbak a terrortámadások a Balkánon?
- Súlyos börtön fenyegeti a terrortámadás előkészítésével vádolt cseheket
- Újabb őrizetbe vételek a megakadályozott párizsi terrortámadással kapcsolatban
- Öt terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban január óta
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


