Nincsenek új fejlemények
Juncker nem fogadta a görög miniszterelnök hívását
"Nincsenek új fejlemények, ezért nincs mit megvitatni."
2015.06.06 18:35MTIAz Európai Bizottság elnöke szombaton nem volt hajlandó fogadni Alekszisz Ciprasz telefonját, arra hivatkozva, hogy Athén még mindig nem küldte el csütörtökre ígért reformjavaslatait - közölte az EU egyik meg nem nevezett illetékese. "Nincsenek új fejlemények, ezért nincs mit megvitatni" - mondta a brüsszeli forrás.
A telefonbeszélgetést a görög miniszterelnök kérte, de ezt Juncker elutasította. A két vezető politikus szerdán egy görög reformcsomagban állapodott meg a visszatartott EU-segélypénzek kifizetésének fejében. A reformjavaslatok azonban azóta sem érkeztek meg Brüsszelbe.
Az előzetes tervek szerint Ciprasz pénteken személyesen is elment volna tárgyalni Brüsszelbe, ám ezt sem tette meg. Ehelyett a görög parlamentben pénteken felszólalva abszurdnak és elfogadhatatlannak nevezte a nemzetközi hitelezők legfrissebb, a pénzért reformokat követelő javaslatait.
Ciprasz parlamenti beszédében azt mondta, hogy bármilyen megoldás részének kell lennie valamilyen adósságkönnyítésnek. Mindamellett úgy nyilatkozott, hogy a megállapodás a hitelezőkkel "közelebb van, mint bármikor", mivel Athén javaslatai figyelembe vették a hitelezők igényeit. "Tudjuk, hogy ez részben színház, de nekünk nem kell szerepelnünk a dráma összes jelenetében" - jelentette ki az EU meg nem nevezett illetékese szombaton.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


