Görög adósság
A német pénzügyminiszter csokieurókat ajándékoz görög kollégájának
Csokoládéból készült euróérméket ajándékoz Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter görög kollégájának, Jánisz Varufakisznak.
2015.05.31 16:52MTIA Bild am Sonntag című vasárnapi német lap beszámolója szerint Wolfgang Schäuble a ZDF országos közszolgálati televízió Logo című gyerekhíradójának Rike nevű 10 éves riporterétől kapott egy maréknyi csokoládéeurót. A tárcavezető a kislánynak adott interjúban elmondta, hogy néhányat Jánisz Varufakisznak ajándékoz majd, mert a görög pénzügyminiszternek mostanában szüksége van "egy kis agyserkentőre".
Athén azonban nem csokipénzt, hanem igazi eurókat vár. Az athéni vezetés jelzései alapján ugyanis a görög államkassza lényegében kiürült, pedig az euróövezeti tagországnak június 5. és 19. között négy részletben 1,5 milliárd eurót kell átutalnia a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), június 12. és 30. között pedig 5,2 milliárd dollár értékű kincstárjegyet kell megújítania, valamint ki kell fizetnie a nyugdíjakat és közalkalmazottak bérét.
Görögország fizetőképességének megőrzéséhez általános vélekedés szerint elengedhetetlen az államadósság-válság kezelésére 2011-ben összeállított második nemzetközi hitelcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részlete.
A görög kormány hónapok óta tárgyal a kölcsön átutalásának feltételéül megszabott reformokról a hitelező intézmények - az IMF, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank - képviselőivel. A megegyezés után az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsnak is rá kell bólintania az alkura, különben nem folyósítják a 7,2 milliárd eurót.
A görög vezetés helyzetértékelése szerint a tárgyalások már a célegyenesbe értek. Wolfgang Schäuble viszont egy pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy "az Athénból érkező pozitív hírek még nem tükrözik teljes mértékben az athéni kormány és a hitelezők tárgyalásainak állását".
Egyébként a Bild am Sonntag beszámolója szerint Schäuble a gyerekhíradónak azt is elmondta, hogy euróövezeti kollégáival nem mindig csak pénzügyekről tárgyal, így például spanyol minisztertársával szívesen beszélget a labdarúgásról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


