18 rendőr megsebesült, huszan őrizetben
Összecsapások Mexikóvárosban az 1968-as vérengzés évfordulóján
Összecsapásokba torkollott csütörtökön este Mexikóvárosban az 1968. október 2-i vérengzés 40. évfordulójára rendezett tüntetés.
2008.10.03 14:39MTIA mintegy 30 ezer ember, főleg diákok, szakszervezeti és emberi jogi aktivisták részvételével tartott megemlékezések során szemtanúk szerint akkor törtek ki az összetűzések, amikor néhány diák falfirkákat akart mázolni a mexikói főváros történelmi negyedének központjában álló főpolgármesteri hivatalának épületére.
Amikor elő akarták őket állítani, mintegy 200 tüntető vette körül a rendőröket, ekkor vetették be a rohamegységeket. Hivatalos adatok szerint 18 rendőr megsebesült, 20 tüntetőt őrizetbe vettek. A városi tanács titkára a sajtó előtt úgy nyilatkozott, hogy az összecsapást "nem diákok, hanem provokátorok kezdeményezték" és a hogy "a rendőrök igyekeztek elkerülni minden túlkapást".
1968. október 2-án, néhány nappal a mexikóvárosi nyári olimpiai játékok megnyitója előtt, békés tüntetésre gyűltek össze a diákok a Tlatelolco negyedben, a Három Kultúra terén, amikor a rendőrség és a hadsereg alakulatai, valamint nem azonosított fegyveresek tüzet nyitottak rájuk. A mexikói kormány 44 áldozat holttestét adta át a hozzátartozóknak, a diákok és a különböző jogvédő szervezetek szerint azonban a halottak száma ennek sokszorosa volt.
Egyes források ezernél is több áldozatról beszélnek. A tetteseket azóta sem vonták felelősségre, csupán az akkori belügyminisztert ítélték öt évvel ezelőtt - idős korára való tekintettel - házi őrizetre. A megmozdulás során a vérengzés helyszínén vérfoltos, szívük helyén galambot hordozó emberi körvonalakat rajzoltak a földre fehér és piros krétákkal az áldozatok emlékére, a tér másik pontján pedig gyertyákkal körülvett oltárt emeltek, amelyre kitűzték a 40 évvel ezelőtti tragédia fotóit.
A tüntetők követelték a vérengzés elrendelőinek és végrehajtóinak megbüntetését, és elítélték a jelenlegi elnök, Felipe Calderón "elnyomó" politikáját is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06