Nincs áldozat
Túlfutott a leszállópályán a magyar hadsereg vadászgépe - a pilóták katapultáltak
Túlfutott a leszállópályáján a magyar hadsereg JAS-39 Gripen vadászgépe kedden a Prágától keletre fekvő Cáslav katonai repülőtéren, a pilóták katapultáltak.
2015.05.19 17:12MTI
A közszolgálati Cseh Televízió eredetileg azt jelentette, hogy a gép lezuhant. Időközben azonban kiderült, hogy a magyar gép leszállt, de nem tudott időben megállni: a Gripen a repülőtér mellett lévő szántóföldön állt meg, mindkét pilóta katapultált és jól van.
A Cseh Televízió által a baleset után sugárzott helyszíni felvételek szerint a magyar vadászgép néhány száz méterre a leszállópályától, a vetéstől zöldellő szántóföldön áll jobb oldalára dőlve. A felvétel szerint a gép elején és a hátul, a farokfelületén is nagyon súlyos sérülések láthatóak, a gép orra például le van törve. A televíziónak nyilatkozó cseh szakértő ennek ellenére úgy vélte, hogy a javítások után a magyar gép újra működőképes lehet. A szántóföldön láthatóak azok a ejtőernyők is, amelyekkel a két pilóta elhagyta a gépet. A pilótákat orvosi vizsgálatnak vetették alá. A balesetet szenvedett repülőgép körüli területet a hatóságok lezárták.
A repülőtér szóvivője az MTI-neki azt mondta, hogy a baleset idején az időjárás normális volt, légköri zavarok nem voltak.
A cseh védelmi minisztérium azt közölte, hogy a magyar gép pilótái ismeretlen okok miatt nem tudták leszálláskor lefékezni a gépet. Egyelőre nem tudni, hogy ez a pilóták hibája volt-e vagy pedig valamilyen műszaki probléma lépett fel.
"Pillanatnyilag csak annyit mondhatunk, hogy a gép túlment a leszálló pályán. A pilóták az előírások szerint katapultáltak. Amennyiben a gép irányíthatatlanná válik, és komolyabb veszély fenyeget, a pilótáknak el kell hagyniuk a gépet. Mindketten jól vannak. Semmi drámai nem történt" - mondta Petr Medek, a védelmi tárca szóvivője telefonon az MTI prágai tudósítójának.
Tomás Maruscák, a cáslavi repülőtér szóvivője szintén úgy nyilatkozott, hogy a magyar vadászgép leszállt, de nem tudott megállni. "Azt még nem lehet tudni, hogy ez a pilóták hibája volt-e, vagy pedig műszaki problémák léptek fel" - jelentette ki a televízióban a szóvivő.
A baleset kora délután, 13.40-kor történt és a cseh védelmi minisztérium szakmai bizottsága azonnal megkezdte az ügy kivizsgálását - közölte Magdalena Dvoráková, a cseh hadsereg vezérkara sajtóosztályának munkatársa.
A cáslavi repülőtér egyelőre nem fogad gépeket: azokat a repülőket, amelyek a baleset pillanatában a levegőben voltak, átirányították egy másik repülőtérre.
Cáslavban május 11-től Lion Effort elnevezés alatt közös cseh-magyar-svéd légi hadgyakorlat zajlik. Mindhárom ország hadserege JAS-39 Gripen típusú vadászgépeket használ. A hadgyakorlaton Thaiföld pilótái is részt vesznek, de vadászgépek nélkül. A baleset után a hadgyakorlatot felfüggesztették.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06